Celeb

Félti édesanyja életét – Fia megtiltotta Ungár Anikónak, hogy elhagyja a házat

K. K.

Létrehozva: 2020.05.09.

Baronits Gábor színművész megtiltotta édesanyjának, Ungár Anikónak, hogy elhagyja a házat a koronavírus-járvány idején.

Forrás: DFP

A Karinthy Színház művésze szerint nem véletlenül kell most elszenvednünk a világjárványt, szerinte ideje, hogy az emberiség egy kicsit magába szálljon a karantén alatt. Az édesanyját viszont nagyon félti a fertőzéstől.

– Hiszem, hogy egyszer még profitálni fogunk ebből az időszakból. Az embereknek igenis szükségük van arra, hogy egy kicsit megálljanak, elgondolkodjanak és önismeretet gyakoroljanak, amire, ugyebár ebben az egyébként rohanó világban korábban nem sok sanszuk volt – kezdi a Vasárnapi Borsnak Baronits Gábor, aki nagyon aggódik a legveszélyeztetettebb korosztályba tartozó bűvész édesanyja, Ungár Anikó egészsége miatt.

– Megtiltottam neki, hogy elhagyja a házat, és a legnagyobb meglepetésemre betartja a szabályokat. Vigyáz magára, engem pedig megnyugvással tölt el, hogy otthon, biztonságban tudhatom. Anyák napján személyesen is felköszöntöttem, de egyébként telefonon tartjuk a kapcsolatot, személyesen nem nagyon érintkezünk – folytatja a harmincéves színész, aki az utóbbi időben maga is sokat elmélkedett a négy fal között. Megnövekedett szabadidejét pedig igyekszik hasznosan tölteni.

– Kialakítottam egy napi rutint. Minden reggel hét és nyolc között kelek, egy órát edzek, kutyát sétáltatok, kifekszem napozni, kertészkedem és sokat olvasok. Igyekszem a testemet és a lelkemet is karbantartani, noha előbbit néha azért még nyögöm. Néhány hónapja szétcsúsztak a csigo­lyáim, elég gyenge, laza az izomzatom, és azóta csontkovácshoz kell járnom. Hetente egyszer megyek terápiára, a gyógytornát pedig igyekszem otthon, én magam megoldani. Most már szerencsére érzem a javulást, pedig nemrég még a bal lábamat is alig bírtam mozgatni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145568_auto_resized.jpg
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713611111
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145984_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Akkora a baj Pécsett, hogy a rendőrség engedélyezte a vadászatot a belvárosban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27240_resized.jpg?avcount=1713611111
origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713611111
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713611111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146664_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27242_resized.jpg?avcount=1713611111
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/rMzjipdtXOMfmSNX33HdfJ-G_WqVD2OJ9h-ez8xqidM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGE3ZjY4NzIwMDQxY2U4ODM3OTZmYTkwOTU4YjRj.jpg
Dráma

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó