Celeb

Kitálaltak a kollégái a letartóztatásban lévő Fekete Dávidról

Bors

Létrehozva: 2021.05.15.

Az énekes Fekete Dávidban talán már soha többé nem bízhatnak meg korábbi pályatársai sem.

Forrás: TV2

Az ismert énekes, Fekete Dávid jelenleg letartóztatásban van, ugyanis azzal gyanúsítják, hogy több mint százmillió forintos tartozást felhalmozó sikkasztást és csalást követett el.

Pedig énekesként szép jövő állt előtte, legalábis egykori pályatársai így vélik.

Nagyon szerette ezt a világot, nagyon szerette, hogy sikeres, hogy szeretik – mondta el a Blikknek Lakatos Krisztián, aki a Megasztárban lett jóban az énekessel.

Tilinger Attila évekkel ezelőtt Dávid menedzsereként dolgozott, ám az egykori megasztáros végül mégis az autókereskedő-bizniszt választotta.

„2015-ben kiadtuk a lemezét, nagyon sok megkeresés is érkezett. Következő évben még volt egy-két dala, de aztán 2017-ben úgy döntött, inkább az üzleti élet, az autókereskedés felé fordul. Bár ne tette volna, maradnia kellett volna ebben a szakmában, mert szerették az emberek és nagyon tehetséges énekes” – mondta el Tilinger Attila.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134786_auto_resized.jpg
origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27176_resized.jpg?avcount=1713428112
origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138308_auto_resized.png
metropol.hu

Kezet fogtak, Messi elkápráztatta elfeledett, magyar válogatott ellenfelét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139021_auto_resized.jpg
vg.hu

Nem ússza meg a Mobilfox a pénzszórást: eljárás indul ellenük

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134839_auto_resized.png
metropol.hu

Óriási meglepetés érheti Szoboszlait: kiderült, ki lehet a Liverpool új edzője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139181_auto_resized.jpg
vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27174_resized.jpg?avcount=1713428112
origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713428112
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713428112
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139789_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Berki Mazsinak keményen beszóltak: „Nem dolgozol! Lusta!”

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/5vE3H5LzL3lEqrsysi1s_tns4m8s0BEsheVqwCJOeFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y4NDFiZDZkNjg3MTQxZWM4MjhlNzIxNjk5Yjg0MjM0.jpg
Függőség

Pásztor Erzsi drámai vallomása: Alkoholista férje miatt kellett elválniuk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/hYeVtcS2A6k73D9DeSnuancQ7cvWpl01cdz2QvZnlA8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U1MmY4NjFmZmY4YTQxNjI5MjBiYjMzOTEzZDc3ODdm.jpg
ZSENI

Milliókat kaszálhat Azahriah koncertjén egy szemfüles magyar