Celeb

Fekete Dávid önszántából börtönbe vonulna

Bors

Létrehozva: 2021.04.10.

A Megasztár ötödik szériájának versenyzője körül hetek óra dagad a botrány. Az egyik károsult nyilvánosságra hozott egy hangfelvételt, amelyen az énekes részletesen elmondja, hogyan károsított meg embereket.

Forrás: Archív

Az elmondások alapján volt, aki a teljes vagyonát és a házát is elveszítette Fekete Dávid miatt. A Tények Plusz műsorában két károsult is megszólalt, egyikük egy titkos hangfelvételt hozott nyilvánosságra, amelyen tisztán hallható, hogy Fekete Dávid mindent bevall. Ráadásul egyenesen hülyének nevezi azokat az embereket, akik feljelentést tesznek ellene.

A legnagyobb hülye, aki feljelent, mert abból nem lesz pénze… – hallható a hangfelvételen, ezután pedig Dávid kijelentette, hogy ha arra van szükség, akkor bizonyos szinten vállalja a tetteiért a felelősséget. Egyre többen vannak azok, akik már szívesen látnák rács mögött az énekest. Dávid erre csak annyit mondott: – Oké, ha azt akarja, hogy én börtönbe menjek, akkor jó, megyek börtönbe. És? Utána le­ülöm, lesz pénzem – tette hozzá az egykori megasztáros. A hangfelvételt az a győri nő mutatta be, aki az autóját veszítette el, és azt állítja, hogy Dávid bankokon keresztül szeretett volna hitelhez jutni.

Máshogyan nem lehet ennyi pénzt visszahozni… Ezt találtuk ki együtt mindenkivel és akkor mindenkinek jól megy. Inkább az ember tartozzon a banknak – található meg a felvételen, ahol az is elhangzik, Dávid hogyan intézte el, hogy a bank hitelképesnek nyilvánítsa. – Ez a lehető legjobb, ebből tuti pénz van. Vannak itt autók és megkértem a többieket, hogyha elad egy autót, először adja el nekem… A vevő beutalja neki és tőlem veszi meg, magyarán forgalom generálódott. Ha van forgalom, akkor a bank megadja rá a folyószámlahitelt. Egy másik károsult István, aki jó kapcsolatot ápolt Dávid édesanyjával elmondta: az énekes az asszonyt is ellehetetlenítette. Klára asszony korábban cáfolta, hogy fia földönfutóvá tette volna őt, István szerint azonban ez nem fedi a valóságot.

Dávid biztosított neki egy belvárosi, nagyon szép lakást, hogy ott egyelőre meghúzza magát, tehát nem mondhatom azt, hogy az utcán van. De ha onnan el kell mennie, ami előbb-utóbb biztos be fog következni, fogalmam nincs, hová tud majd menni Dávid édesanyja – mondta István, aki ötvenmillió forintot és egy lakást is elveszített az énekes miatt. Azt is elmondta, hogy Dávid édesanyja két hitelt is felvett a fia számára, amit jelenleg a saját nyugdíjából fizet.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146195_auto_resized.jpg
origo.hu

UFO-k miatt riasztották a segélyhívót, a rendőrök sem hittek a szemüknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27221_resized.jpg?avcount=1713600913
origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141359_auto_resized.jpg
vg.hu

Újabb négysávos utat adtak át Magyarországon – fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141332_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143905_auto_resized.png
hirtv.hu

Háború Ukrajnában - Kiderült, valójában miért támadta meg Irán Izraelt + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713600913
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713600913
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713600913
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak