Celeb

Bilincsben vihetik a válóperre Fekete Dávidot

Bors

Létrehozva: 2021.05.12.

Fekete Dávidtól minél hamarabb szeretne elválni a gyermekei anyja, Regina, ezért már be is adta a bontókeresetet. A Bors megtudta: a válást nem akadályozza, hogy exe börtönben ül, ha kell bilincsben viszik őt a bíróságra.  

Nehéz idők járnak az egykor szebb napokat élt, volt Megasztár énekes, Fekete Dávidra, aki a cikkünk születésének idején éppen előzetes letartóztatását tölti. Mint arról a Bors is beszámolt, Fekete Dávid vonatkozásában, üzletszerűen elkövetett sikkasztás és további más bűncselekmények elkövetése ügyében nyomoz a rendőrség, emiatt zárták első körben egy hónapra rácsok mögé. A károsultjai szerint – akik több tucatnyian vannak – több, mint 100 millió forintnyi kárt okozott a híresség, akit többek között a saját felesége, Regina is feljelentett. A háromgyermekes asszony nevére Fekete 73 millió forintos hitelt vett fel, a cég működéséről azonban semmit sem tud a nő. A feljelentések mellett más ügyben is bírósági procedúra vár Dávidra, hiszen Regina a napokban elindította a bontóperüket.

Lapunk információi szerint a feleség szeretné minél hamarabb lezárni a kettejük ügyét, mert érzelmileg nagyon megviseli a jelenlegi helyzet. Jogász szakértőnk szerint a válást nem lassítja vagy befolyásolja az sem, hogy ha az egyik fél börtönben van.

– Általánosságban azt tudom mondani, hogy önmagában nem akadály, ha az alperes letartóztatásban vagy bűnügyi felügyelet alatt áll. Az induló perben a bíróság majd onnan fogja beidézni, ahol épp tartózkodik – mondja a lapunk megkeresésére dr. Szilágyi Roland ügyvéd. – A börtönből Skype-on is be tud jelentkezni a tárgyalásra, de akár személyesen is beidézhetik, akkor viszont bilincsben, egy őr kíséretében kell belépnie a tárgyalóterembe. A konkrét esetet nem ismerem, azt azonban a szakmai tapasztalataimra támaszkodva elmondhatom, hogy meglepően sok válást vezényelnek le a bírók a fogvatartottak körében. Nem ritka ugyanis, hogy a feleségek egy-két-három év alatt ráunnak a börtönlátogatásokra és beadják a fogvatartottak ellen a bontókeresetet.

Kerestük az ügyben Fekete Dávid feleségét, Reginát is, aki az ügyvédjéhez irányított minket. A jogász a kérdéseinkre rövid választ adott: 

– Valóban beadtuk a bontókeresetet, a bírótól függ, hogy mikorra tűzi ki a tárgyalás időpontját. 

Lapunk úgy tudja, hogy a feleség abban bízik, hogy még az idén szétválasztja őt és Dávidot a bíróság. Minél hamarabb megtörténik ugyanis, annál kisebb az esély arra, hogy ő és a három gyermeke – ebből kettő közös Dáviddal – visszafordíthatatlan lelki sérüléseket szenved a kialakult, számukra teljességgel értelmezhetetlen és méltatlan helyzet miatt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713599408
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146090_auto_resized.jpg
life.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: ma nehéz lesz visszafogni magad

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713599408
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713599408
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713599408
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon megalázó, ami a Házasság első látásra adásában történt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában