Celeb

Ezért szakított táncos kedvesével Király Viktor

Sz. B.

Létrehozva: 2016.06.21.

<p>A Megasztár hozta őket össze, később pedig az amerikai Voice tett pontot a kapcsolatuk végére. Király Viktor egy évvel a szakítás után mutatta meg a nagyközönségnek azt a szerzeményt, amiben őszintén énekel érzéseiről.</p>

Forrás: Cser Dániel

– Nem szoktam konkrét ese­mé­nyekről dalt írni, ez most ki­vé­­tel – kezdte a Borsnak Király Vik­tor, miután érzelmes elő­­­a­dás­­­ban énekelte el Budapesten, egy exkluzív bárban egyik leg­újabb szerzeményét, a Soul Fire-t (Lélek tűz). Ez a dal Los Angelesben született, sok minden történt velem akkor, a szakítás, a Voice – magyarázta.

Viktorral egy csapásra megfordult a világ, amikor nővére, Király Linda benevezte az amerikai Voice versenyébe. A tehetségkutatóval egy, valami egészen új, izgalmas folyamat indult el az életében, ugyanakkor rádöbbent, mi az, amit nem vihet magával tovább. Viktor és a táncos Forrai Bea 2008-ban ismerkedtek meg a Megasztárban, az énekes már akkor kiszemelte magának a lányt, de csak később kezdtek el járni. Öt évig tartott a kapcsolatuk, de a szerelem már korábban elmúlt. Viktor ezt akkor vallotta be magának, amikor Amerikából visszatérve nem lobbant fel újra a tűz kettejük között. Az eljegyzésből így szakítás lett.

– Ő még nem hallotta ezt a dalt – mondta el a Bors kérdésére Viktor. – Egy kicsit izgulok, hogy mit fog szólni. Fájt a szakítás, így próbáltam elmagyarázni az érzéseimet  – tette hozzá, és azt is elárulta, hogy jóban vannak Beával.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141567_auto_resized.jpg
origo.hu

Így irányítja a háborúpárti dollárbaloldal Magyar Pétert

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713444013
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139858_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Jürgen Klopp már másképp látja: Ma éjjel valami különleges történhet + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27185_resized.jpg?avcount=1713444013
origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713444013
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713444013
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140037_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy egész ország imádkozott érte: megtette a bejelentést a kórházból Csonka Bandi

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IKREF3awOJJr8-Ag9nqTFvjBGZlNvPYLoYv4eaaSBE4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhZGM5MTlmZjE5MjQ3MzNiNzdlZmQzZWJhZDUxN2Fm.jpg
BÚCSÚ

Íme az első fotók Tordy Géza temetéséről