Expárja lopásért jelentette fel Szorcsik H. Vikit

A férfi állítja, a színésznő elemelte közös gyerekeik ruháit.
A férfi állítja, a színésznő elemelte közös gyerekeik ruháit.

A háború szó jellemzi azt az állapotot a legjobban, ami a Jóban Rosszban című sorozatból megismert Szocsik H. Viki és gyermekei édesapja között folyik. Az elmúlt hétvége is jó néhány fordulatot hozott a gyermekelhelyezési ügyben.

Azzal kezdődött, hogy pénteken délután riporterek, fotósok és testőr kíséretében érkezett meg Szorcsik H. Viki a gyermekeihez, hogy viszontlássa őket. Andriska és Zara apukája korábban a Borsnak örömmel újságolta, gyermekeinek anyja végre hajlandóságot mutatott arra, hogy meglátogassa a piciket. Aztán az édesapa azt mondta, hogy a jelek szerint inkább az újságcikkek érdekében, mintsem őszinte anyai szándékból kért időpontot tőlük Viki. A rendőrségnek azonban este is akadt dolga a látogatás miatt.

– Miután Viki és kísérete távozott, a gyermekeimmel elmentem vásárolni és játszóházba. Miután hazaértünk és lefürdettem őket, azt vettem észre, hogy valaki ismét az otthonunkban járt és ismét elvitte a gyerekek ruháit. Néhány hete ugyanez történt, akkor Viki beismerte, hogy ő volt a „tettes”. Kétszázezer forintért vásároltam mindenből újat. Úgy tűnik, me­gint ez vár rám. Mindenesetre a rendőrségen bejelentést tettem – magyarázta az édesapa, aki hozzátette: péntek óta a gyermekek anyja egyelőre nem jelentkezett, hogy hogy vannak a gyerekek, és mikor láthatná őket.

– Augusztus eleje óta hetekig nem kereste őket. Majd egyszerűen csak nem jött hozzájuk, hiába ígérte – mondta András, aki korábban cáfolta a Borsnak, hogy megverte Vikit. Természetesen megpróbáltuk elérni Szorcsik H. Vikit is, hogy megkérdezzük, mit szól a fejleményekhez, de ő nem kívánt nyilatkozni.