Celeb

Nagyon kiakadt a Bajnokokra Szabó Franci – Őszintén elmondta a véleményét róluk

D. G.

Létrehozva: 2021.04.19.

Hullámvölgyben vannak a pirosak, a héten minden nap alul maradtak a Kihívókkal szemben. Pedig egyre nagyobb a tét, közeledik a visszaszámlálás. Senki nem akar a cél előtt kiesni, és ha elbukják a végjáték második fordulóját is, megint egy Bajnok megy haza. Szabó Franci pontosan tudja mi a baj volt csapatával.

Forrás: TV2

Az Exatlon Hungary idei évadának kétség kívül egyik legemlékezetesebb pillanata az volt, amikor Szabó Franiska dühében ököllel belevert a faház ajtajába. A Bajnokok legerősebb női versenyzője azért akadt ki, mert csúfos vereséget szenvedtek a Kihívóktól. Tudta, hogy keménynek kell vele lenniük, mert csak ez rázza fel őket.

A drámai fejmosás olyan jól sikerült, hogy másnap 10:2-re verték meg a kékeket. Nem hiába hívták Anyának csapattársai, amikor arra volt szükség, simogatta őket, de ha kellett, fenékbe is rúgta őket. Mint azt a Bors megírta: a pirosak megint hullámvölgybe kerültek, Franci itthon tehetetlenül nézi vergődésüket.

Mielőtt a sérülésem miatt hazajöttem, megkértem Somhegyi Krisztiánt, vegye át a szerepemet – kezdte a Borsnak a judo U23 Európa-bajnok.

 Igyekszik is, a múltkori kifakadása után már csak az hiányzott, hogy becsapja az ajtót maga után, benne is volt éreztem

Nekem is mindig ott volt édesapám az ilyen pillanatokban, és ha úgy érezte, hogy arra van szükség, bizony keményen kiosztott.

A csapatok ma folytatják a küzdelmet, szerdáig gyűjthetik a pontokat, amit majd levásárolhatnak az Exastore-ban. Ráadásul extra cél is lesz, ha a Kihívók nyernek, beszélhetnek a sérülés miatt kiesett Nagy Danival, ha a Bajnokok, akkor ők Szabó Francival.

Remélem összekapják magukat, és tudok velük beszélni – folytatta. – Megmondom nekik, hogy itt már nincs ideje annak, hogy pátyolgassák egymást. Igenis, meg kell mondani, hogy mi volt a rossz, mit rontottak el, az építő kritika aranyat érhet. Tudom, nem akarják egymást megbántani, de egy jó családban is elmondjuk a másiknak mit hibázott, hogy lehetne másképp!

A versenynek ebben a szakaszában már arra van szükség, hogy a győzelemig rugdossák egymást!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090628_auto_resized.png
origo.hu

Először találkoztak a Házasság első látásra párjai, máris cseréltek volna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711719314
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092359_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ezúttal Deutsch Tamásba akart beleállni, de csúnyán felsült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711719314
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17043919_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711719314
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról