Celeb

Kitálalt a Borsnak az Exatlon kiesője: "teljesen félreismertem őt"

Bors

Létrehozva: 2021.04.12.

Cservenák Csepelnek mindössze három hét jutott a TV2 nagysikerű műsorában, az Exatlon Hungary-ben. 

Forrás: TV2

Cservenák Csepel azt mondja, nem haragszik Herczeg-Kis Bálintra, aki párbajellenfélnek küldte Marci ellen. Szerinte a Kihívók egyik legerősebb versenyzője csak próbálta a legjobb döntést meghozni.

- Bálint a kezdőcsapat tagja, úgy érzem reálisan döntött – mondta a Borsnak Csepi. 

De lehet ezt másik oldalról is nézni, sajnos sérülés miatt nekem sokkal kevesebb pályarutinom volt, mint ellenfelemnek, Marcinak.

De már mindegy, ezt dobta a sors. Kárpótol, hogy az emberek elárasztanak üzenetekkel, úgy látszik, megszerettek. Csak az Instagramon 5-600 hosszú levelet kaptam, tényleg elképesztő, ami árad felém. És lehet, hogy csak három hét jutott nekem, de ezeket az élményeket már senki nem veheti el tőlem.

Ismerkedős üzeneteket is kap

A népszerű játékos nem tagadja, ismerkedős üzeneteket is kapott.

- Bár szingliként mentem ki, de igazából alakulóban van egy kapcsolat, így az olyan leveleket nem is veszem figyelembe – folytatta. – De persze attól még jólesnek.

Meglepte Dorottya

Mint ahogy az is, hogy a párbajon Dorottya felajánlott nekem egy medált.

Teljesen félreismertem őt, amikor még itthon néztem a műsort, őt nagyon hisztisnek találtam.

De kint rájöttem, hogy egy vidám, mosolygós, nagyon kedves lány! De a többiek is jófejek, mindenkivel jókat tudtam beszélgetni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143910_auto_resized.jpg
origo.hu

Döbbenetes felvétel, így törtek rommá az autók a repülőtérre vezető úton - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713551711
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145058_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Szijjártó Péter: a BAT 60 milliárd forintos beruházása 450 új munkahelyet teremt Pécsen + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713551711
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132642_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713551711
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713551711
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt