Celeb

Exatlon Hungary: Képtelen beilleszkedni az új Kihívó, Farkas Zsófi - Videó

Bors

Létrehozva: 2021.03.03.

Utolsóként érkezett a kékek csapatába a fiatal lány, aki úgy érzi, zavarja a többieket a jelenléte.

Forrás: TV2

A kezdetektől fogva nagy az elégedetenség a Kihívók csapatában Farkas Zsófival kapcsolatban, aki múlt héten csatlakozott a versenyhez. A 26 éves személyi edzőnek is feltűnt már, hogy a többiek nem szívesen időznek vele a pályán kívül, sőt úgy érzi, egyenesen zavarja a jelenléte a csapattársait.

lelkileg is megviseli a kiközösítés

– Nagyon rosszul érint lelkileg, hogy nem találom a csapatban a helyemet – panaszolta Zsófi Kőnig Annának, majd azt is elmondta, hogy nagyon keresi a helyét, vergődik, de a már kialakult lányszövetségekbe nem tud beilleszkedni.

Anna pedig elmondta, hogy ő is átélte ezt, majd Benővel összemelegedtek, de mélypontban van a fiú távozása miatt. Anna itt tehát még próbálta vigasztalni, meggyőzni arról, hogy az összeszokott csapat is nyitottan fogadta az érkezését.

Anna inkább Vivivel beszélt

Ám aztán nekiállt Vivivel boncolgatni, hogy miért is alakultak úgy a dolgok, ahogy most állnak. A két lány arra jutott, hogy annak ellenére, hogy Zsófi szeretne beilleszkedni, mégis mindig félrehúzódik, nem vesz részt a beszélgetésekben, hanem azt várja, hogy őt keressék fel és beszélgessenek vele.

– Sokszor odamentünk hozzá, amikor szomorkodott, akkor beszélget velünk, de látom, hogy amikor elmegyünk, ugyanúgy szomorkodik tovább. Ezt sem lehet állandóan, csak adsz magadból, mert nem tudsz – vélte Anna. A lányok végül arra jutottak, hogy ha Zsófinak végre lenne sikerélménye a játékokban, akkor jobban érezné magát és könnyebben nyitna.

Zsófinak kell változnia

Anna aztán elmesélte, hogy szerinte most már ők mindent megtettek, Zsófi fejében van szükség változásra. Ők ott állnak mögötte, mint csapat, segítik, beszélgetnek vele, támogatják, a pályákon is tanácsokkal látják el. Anna szerint tényleg nagy szüksége lenne Zsófinak a sikerélményre, hogy elfelejtse a szomorúságot.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713533113
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713533113
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143358_auto_resized.png
metropol.hu

Benkő László fia megvédte az Omega Testamentumot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713533113
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713533113
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Vége

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mGJs6JUJ_kJQLniyMBcE_Z_ve374ZcLOHcCOrrl5nfg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzY2JlNWM1NGU4OTRlMWNhNmI1MDgyZGYwM2U2N2M4.jpg
Csalódás

MC Hawer végleges döntést hozott: „Ennyi év alatt most már én belefáradtam”