Celeb

Esztergályos Cecília: Szeretnék még világhírű lenni! - Interjú

Bors

Létrehozva: 2021.06.19.

Annyira tart attól, hogy a családtagjait megfertőzi a koronavírussal, hogy –hiába a nyitás – nem  hajlandó találkozni velük. Esztergályos Cecília ugyanakkor tele van reménnyel, még abban is bízik, hogy új karriert csinálhat. 

Az elmúlt fél éveben szinte ki sem tette e lábát a házból, tegnap még Joshi Bharat tévéműsorában is kesztyűben volt, és még az elé tett vízből sem ivott. Nem túlzott óvatosság ez? 

Soha nem ittam senki után, nem csak a koronavírus járvány miatt utasítottam vissza a vizet udvariasan. 

A kesztyűt is óvatosságból viselte vagy divatból? 

Kifejezetten óvatosságból. A karantén alatt egyáltalán nem mentem emberek közé, sőt, a családommal sem találkoztam, pedig nagyon jó kapcsolatban vagyok a testvéreimmel. Az én döntésem, hogy nem találkoztunk. Amíg nem mondják az orvosok azt, hogy most már biztonságban lehet, addig biztosan nem! Nem merek... Van a családban egy négy hónapos baba, nem akarom megkockáztatni, hogy találkozom vele, és miattam lesz beteg. A szívem megszakad, de vigyáznom kell rájuk, az egész családomra, a férjemre a testvéreimre, azok gyerekeire és az unokákra is.

Mivel töltötte a színpad nélküli hónapokat? 

E.C.: Itthon voltunk a férjemmel. Ő ment vásárolni, én főztem, festettem, szobrászkodtam. 

Hiányzott a színház? 

E.C.: Persze. Nyilván mindenki ezt válaszolja, de attól még ez az igazság. Alig vártam már, hogy mehessek. A Zserbó Tangóval tértünk vissza, olyan siker volt, hogy a nézők letépték a tapétát is. Azt képzeljék el, hogy én kezdem a darabot, színre léptem, és olyan tapsorkán fogadott, hogy az valami elképesztő. Nagyszerű érzés volt.

A péntek reggeli tévés interjúban azt mondta, hogy szeretne világhírű szobrász és festő lenni. Kossuth- és Jászai Mari-díjas, Érdemes és Kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. 
Naná, hogy szeretnék világhírű lenni! Majd magamnak csinálom, amit csinálok! Az elismerés miatt szeretném. 79 éves leszek, és remélem még sok hátra. Jó lenne, ha minél több emberhez eljuthatnának a szobraim, a festményeim, a játékom. De ehhez kellene egy ember, aki meglátja a műveimet, és azt mondja: “Atyavilág!” De olyan embernek kell lenni, akinek bejárása van befolyásos művészeti körökbe. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088014_auto_resized.png
origo.hu

A Házasság első látásra sztárja meglepő titkot árult el a férjéről - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711724721
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17072264_auto_resized.jpg
life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083342_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711724721
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711724721
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról