Celeb

Esztergályos Cecília: A világot meg kell menteni ettől a vírustól! – Kínai oltást kapott a színésznő

Bors

Létrehozva: 2021.02.28.

Az elmúlt napokban több híresség is megkapta a koronavírus elleni oltást, csütörtökön végre a színésznő is feltűrhette a blúzát. Már alig várta, hogy háziorvosa hívja.

Forrás: Bors

Az elsők között regisztrált a koronavírus elleni védőoltásra a 78 éves Esztergályos Cecília, akinek teljesen mindegy volt, az elérhetőek közül melyik vakcintát kapja, csak oltsák be végre. A Família Kft. színésznője csütörtökön kapta meg az oltást.
Isteni volt! Semmit nem éreztem – mondta az oltás után felszabadultan nevetve Cili, majd hozzátette, az oltás annyi kellemetlenséggel sem járt, mint egy szúnyogcsípés.

– Megálljt kell parancsolnunk ennek a vírusnak és ez máshogy nem megy, mint oltással. Ez egy világháború, a világot meg kell menteni ettől a vírustól. Számomra a világ legtermészetesebb dolga volt az, hogy ha lesz oltás, az elsők között megyek, ez máshogy nem is lehet. Óriási dolog, hogy ilyen rövid idő alatt rendelkezésre áll vakcina, ráadásul többféle is – magyarázta Cili, aki a kínai Sinopharm vakcinájának első adagját kapta meg csütörtökön.

– A kínai természetgyógyászat harminc éve olyan népszerű volt itthon is, hogy emberek fél vagyonokat voltak képesek elkölteni egy akupunktúrás kezelésre. Hatásos is volt, hiszen a kínai orvostudomány az egyik legrégebbi, nem is értem, most bárki is miért kétkedik. Én úgy vagyok vele, hogy mindent megteszek az egészségemért, amit a szakemberek mondanak. Ha a háziorvosom azt mondja, nekem ez a jó vakcina, akkor az úgy is van – folytatta a színésznő.

A tűszúrást sem érezte

Nem kérdés, aligha van az országban strammabb 82 éves előadó, mint Korda György, aki még a tűszúrást sem érezte, amikor megkapta a vakcina első adagját. Egyedül a vérnyomása szökött az egekbe az izgalomtól, amikor meghallotta, hogy végre mehet oltakozni.

Nyáron már a színpadon állna

A 84 éves Pásztor Erzsi egy oltáson van túl, a múlt héten kapta meg az első adag vakcinát. Az ország Janka nénije a Metropolnak mesélte el, hogy semmiféle mellékhatást nem érzett.

Mindkét dózist megkapta

Az idén 87 éves színészlegenda, Bodrogi Gyula igazán szerencsés, ő ugyanis már mindkét dózist megkapta a koronavírus elleni vakcinából.

„Előny” a betegség

Schmuck Andor is megkapta a koronavírus elleni oltást, a Tisztelet Társaságának 50 éves elnöke sose gondolta volna, hogy egyszer előny lesz a krónikus betegsége. Őt az AstraZeneca vakcinával oltotta be háziorvosa.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142207_auto_resized.jpg
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713488416
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Már gyerekként sem volt egyszerű eset" - Milák Kristófról sztorizott a magyar edző

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142187_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713488416
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713488416
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713488416
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók