Énekelve tér vissza Damu a képernyőre

Énekes kabaréval, a Fűre lépni Ihos! című műsorban kezdi újra tévés pályafutását a színész. Damu Roland Ihos József oldalán tér vissza.
Énekes kabaréval, a Fűre lépni Ihos! című műsorban kezdi újra tévés pályafutását a színész. Damu Roland Ihos József oldalán tér vissza.

Mégis sikerült Damunak! Bár voltak, akik nem szívesen engedték volna közönség elé, sőt arról is lehetett hallani, hogy keresztbe tehetnek visszatérése előtt, a színész mégis képernyőre kerül. Ő lesz a macsó szomszéd, aki Ihos József feleségére pályázik, mindezt ráadásul énekelve teszi meg. Ősztől a Muzsika Tv-n, négy hónappal a szabadulása után tűnik fel a képernyőn újra Damu Roland.

– Én örömszínész vagyok, és nem bántam meg, hogy elvállaltam ezt a felkérést. Igaz, korábban nem tartozott a kedvenceim közé a kabaré műfaja, de azzal, hogy belekóstoltam ebbe is, be kellett látnom, hogy ennek is van létjogosultsága – magyarázta a Borsnak Damu, aki szerint Ihos jófej, és nagyon jól érezte magát az eddigi forgatásokon. Annak függvényében tárgyalnak majd a folytatásról, hogy a szomszéd macsó szerepe mennyire válik be.

– Rolandot Némedi Mari ajánlotta nekem, akivel szintén együtt dolgozom – kezdte Ihos.

– Rögtön sikerült megállapodnunk, és Damu azóta is na­gyon lelkes a forgatásokon. Én még abból az időkből ismerem, amikor vidéki színházakban játszott: nagyon tehetségesnek és szimpatikusnak tartottam. El kell mondanom, hogy én Vajna Timivel is jóban vagyok, de ez nem okoz problémát, mert nekem nem kell állást foglalnom a történetükben – tette hozzá a humorista.

Bár Ihos és Damu személyesen nem ismerték egymást korábbról, az előítéletek egyik oldalról sem álltak a közös szereplés útjába. Roland úgy érzi, most a hivatásában is kezd helyre jönni az élete.

– Nehéz visszailleszkedni a színészszakmába, mert a történetem meglehetősen megosztotta az embereket. Az idő viszont mindent megold, napról napra azzal szembesülök, hogy az emberek mellettem állnak, szeretnek és visszavártak. A kollégáktól sem kaptam egyetlen rossz visszajelzést sem – mondta el Damu.

@borsonline

Elindult a Bors #dellatanc kihívása 💃 Töltsd fel a saját #dellatanc videódat a borsonline.hu-ra és nyerj Samsung fülhallgatót! #bors #reklam #nekedbe

♬ eredeti hang - Bors