Celeb

Első babáját várja a 37 éves Fresh Wiki

Földvári Zsófi

Létrehozva: 2017.03.20.

Szerelemgyereket hord a szíve alatt Fresh Wiki. A 37 éves énekesnő a nyáron kel egybe a baba édesapjával, hogy mire megérkezik a kicsi, hivatalosan is családot alkossanak.

Túl van már a negyedik hónapon, ezért már vállalta a Fresh együttes barna szépsége, hogy beavatja a Bors olvasóit élete nagy boldogságába: gyermeket vár. Wiki és párja egy éve vannak együtt, és már az első percben tudták, hogy a találkozásuk egy életre szól.

– A párommal a lehető legjobb pillanatban találkoztunk – meséli Wiki. – Mindketten túl voltunk már egy hosszú és több rövid kapcsolaton, kipróbáltunk mindent, amit csak akartunk. Én túljutottam a sikereim csúcsán, bejártam a világot, nem hiányzott már semmi más, csak egy szerető társ és egy baba. Szerencsésnek mondhatom magam, mert most ezt is megkaptam – simítja végig egyre kerekedő pocakját az énekesnő.

– Augusztusra várjuk a kicsit, túl vagyok már a terhesség felén, de még mindig alig hiszem el, hogy ez a csoda velünk történik. A barátok sokszor kérdezik, hogy felkészültünk-e már mindenre, de mi azt sem tudjuk, mire kellene készülni, csak sodródunk az eseményekkel és ámulattal figyeljük a testemen történő változást.

Gyulai Wiki 1997 óta tagja a Fresh nevű formációnak, amit kezdetben három csinos énekesnő alkotott, 2003 óta Andival duóban énekelnek. A lányok elképesztő sikereket értek el, és a mai napig aktívak, kérdés hát, hogy Wiki terhességével ennek vége szakad-e.

– Andi a zenekari teendők mellett a Zenebutik tévécsatornánál dolgozik, már beszéltünk róla, hogy a jövőben valószínűleg ez lesz számára is az elsődleges fontosságú feladat az éneklés helyett, vagy mellett – magyarázza Wiki. – Az a helyzet, hogy még nem gondoltam bele, mi lesz a zenekar jövője. Jelenleg nem tudok és nem is akarok mást tervezni, mint a babám érkezését, és az anyai teendőket.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145499_auto_resized.jpg
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713585011
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713585011
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713585011
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713585011
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145931_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában