Celeb

Elköltözött otthonról! Vadul csajozik Hujber Feri

Bors

Létrehozva: 2017.07.27.

Néhány hete már megjelentek olyan hírek, romokban van Hujberék házassága. Korábban pedig épp a színész mesélt arról, nyitott kapcsolatban él a feleségével.

Hogy most mi lehet az igazság, a fene se tudja, az vi­szont kiderült, vadul fűzi a nőket Hujber Ferenc, aki egyébként drogügye kapcsán került a héten címlapokra.

„Semmilyen férfi, pasi, apuka ne jelöljön, please. Köszi” – osztotta meg a világhálón a színész a napokban, majd egyértelműbben fogalmazott: „Csajok jelölhetnek...”

Elköltözött a családtól

A Story magazin csütörtöki számában arról ír, hogy Hujber már el is költözött otthonról, és egy barátja lakásában húzza meg magát. A lap úgy tudja, hogy állításával szemben Hujbernél nem marihuánát, hanem valamilyen fehér port találtak a rendőrök.

Más forrásból azt is megtudtuk, a színész a közösségi oldalán keresztül hetekkel ezelőtt már egy ismert tévésztárt is megtalált az ajánlatával.

– Nem finomkodott, egyszerűen és határozottan közölte, mit szeretne vele csinálni. Onnan tudom, hogy nekem volt alkalmam olvasni is a sorait. Nem szégyenlős, az biztos – mondta forrásunk, aki kérdésünkre nem akarta megnevezni a celebet, akihez a színész ajánlata állítólag befutott. – Mivel nem járt sikerrel, egy idő után odébbállt.

Hujber kiírása alatt az is kiderült, hogy a színész a meleg közösség szemében jó ideje etalon. „Hatalmas meleg rajongótáborod van, akik miattad ülnek be egy filmre, néznek meg egy műsort. (…) Ismerek valakit, egy meleg fiút, akinél az egyik fotód bekeretezve van a polcán” – írta Róbert, Feri azonnal reagált.

„Ez megtisztelő! Őszintén! Hidd el: nálam több melegfilm-színpadi szerepet, szinkront nem sokan csináltak az országban, és büszke vagyok rá! Londonban éltem három évet… imádtak…, gondolhatod. Most azonban kezd átmenni agresszívba, és már a kertévéktől kezdve az újságírókon keresztül zaklatnak a srácok… Nem nyugszanak, hogy NEM fognak megkapni…” – közölte a színész, akit hiába kerestünk, nem vette fel a telefonját.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142423_auto_resized.jpg
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713489911
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135527_auto_resized.jpg
vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142347_auto_resized.jpg
vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713489911
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713489911
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713489911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók