Celeb

Elképesztő betegség kergette halálba a fiatal férfit

Bors

Létrehozva: 2013.12.04.

A 37 éves Neil egy különleges idegrendszeri problémától szenvedett, ami a hétköznapi zajokat is elviselhetetlenné tette számára. Végül már egy bentlakásos intézetben kezelték, ám elszökött, és egy metró alá ugrott.

A mizofónia egy igen ritka idegrendszeri kór, amely a betege életét - a tünetek erősségétől függően - elviselhetetlenné teszi. Teljesen hétköznapi hangok olyan láncreakciót indítanak el az ebben szenvedő emberben, ami dührohamhoz vagy pánikrohamhoz vezet.

Ilyen hang lehet a járás, a lélegzetvétel vagy rágás hanja is, és sokszor kontrollálhatatlan agresszió tör elő a betegből a "zajt" keltő másik ember iránt. 

A 37 éves ausztrál Neil Carter hosszú évek óta küzdött a mizofóniával, és állapta miatt kialakult nála a depresszió is.

Hiába volt mellette felesége, Lucy, aki közös gyermeküket várta, az informatikus többször is kijelentette, hogy számára nincs megoldás. Szinte álladóan fülhallgatóval közlekedett, hogy minél kevesebb hang jusson el hozzá a külvilágból, ám ez sem jelentett túl nagy könnyebbséget, ráadásul a füleit is kikészítette az állandóan hordott szerkezet, írja a Daily Mail.

Pszichiátere szerint többször is felvetette az öngyilkosság gondolatát, ám mindig arra jutott, hogy nem akarja eldobni magától az életet.

- Az egyik alkalomal azt mesélte, hogy a bátyja partiján volt, ám elviselhetetlen volt számára a zaj. Úgy érezte, hogy problémájára nincs megoldás, és képtelen lesz ellátni így a családját, de küzdött érte.

Az antidepresszáns gyógyszerek nem segítettek állapotán, így orvosa egy bentlakásos intézetbe küldte, a roehamptoni Priory Klinikára. Neil beleegyezett az ottani gyógykezelésbe, ám nem sokkal később elszökött az intézetből és a Turnham Green metróálloműson a szerelvény alá vetette magát.

Jelenleg bírósági eljárás során próbálják tisztázni, hogy orvosainak illetve a klinikának mekkora a felelőssége Neil halálában. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713623420
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142347_auto_resized.jpg
vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146708_auto_resized.jpg
ripost.hu

Orvosra lehet szüksége: fiatal, kék szemű lány tűnt el Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147221_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nahát, egy merő örömhír ez a TISZA-lista – nagyon köszönjük, Magyar Péter úr!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27250_resized.jpg?avcount=1713623420
origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713623420
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713623420
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27244_resized.jpg?avcount=1713623420
magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/OkUOr10Z6uyqLLfKGDZlKN021eZBQVGdgSF7eoz1Tc4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RkMGY1ODYwMmI4YzRlNjk4MGMzNzZmYjE0YTJlZDk4.jpg
Karrier

„Ilyen helyzetben pofont kapni..." - Kökény Dani menedzsere az internetről értesült, hogy az énekes dobta őt

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/rMzjipdtXOMfmSNX33HdfJ-G_WqVD2OJ9h-ez8xqidM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGE3ZjY4NzIwMDQxY2U4ODM3OTZmYTkwOTU4YjRj.jpg
Dráma

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?