Celeb

Gyászol az ország: Tragikus hirtelenséggel elhunyt a magyar táncdalénekesnő

Bors

Létrehozva: 2021.12.02.

November 30-án 76 éves korában elhunyt Magyarország első tinisztárja, Ambrus Kyri.

A lesújtó hírt Grézy Zsolt politikus osztotta meg Facebook oldalán, a Borsnak pedig egy közeli ismerős is megerősítette: elhunyt a Táncdalfesztiválok koronázatlan királynője.

Eredeti nevén Ambrus Margitot egy nyilvános hangverseny alkalmával 1961 májusában fedezte fel az Országos Rendező Iroda egyik rendezője.

A Táncdalfesztiválok egykori csillaga a hetvenes években visszavonult a zenéléstől, de 1982-ben szerepelt Tarr Béla Panelkapcsolat című filmjében, ahol saját magát alakította. 1983-ban jelent meg egyetlen nagylemeze.

Majdnem két évtizeden át, 1993-ig műsorvezetője volt a Magyar Rádiónak, főleg könnyűzenei, de más műsoroknak is. 1993-ban a rádió nagy leépítési hullámába ő is bekerült.

Legfőbb hivatásának az újságírást tartotta

Amikor visszavonult a színpadtól, átadta magát a szakma szenvedélyének. Vágyairól így nyilatkozott a Világ Ifjúságának:

Több variáció egy témára: énekelni még egy darabig, tovább tanulni, hogy újságíró lehessek, s egy ötös találat sem ártana a lottón. – Ambrus Kyri

Őszinte részvéttel búcsúzunk Ambrus Kyritől!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089300_auto_resized.png
origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711697418
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085184_auto_resized.jpg
vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086524_auto_resized.jpg
ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711697418
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711697418
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...