Celeb

Elfogadta az idő múlását: Ezért nem fél az öregedéstől Détár Enikő

Bors

Létrehozva: 2021.05.10.

Détár Enikő túl van az ötvenen és nem is akarja megjátszani az ellenkezőjét.

Détár Enikőt színészi játéka és összetéveszthetetlen hangja mellett arról ismerik, hogy megjelenése mindig makulátlan, egy igazi díva. Azt azonban csak kevesen tudják, hogy az 57 éves színésznő a tökéletes megjelenésével semmit nem akar ellensúlyozni, nem viaskodik az időmúlásával.

A Ripost7-nek elmondta,

semmi baja nincs az öregedéssel, sőt, a saját korát és élettapasztalatát a színházi munkájában is fel tudja használni.

„Tudok azonosulni az idő múlásával! Egyre többször osztanak már idősebb karaktereket rám, de ezzel nincs is semmi baj. A Mary Poppins-ban egy koldus öregasszony vagyok, és imádom! Egy fiatalabb, dögös karakternek is lelke van, és kell, hogy legyen lelke az öregnek is a színpadon vagy a vásznon.

Sok fontos embert elveszítettem már, talán azért is kötődöm ennyire ahhoz a karakterhez, amit a Mary Poppins-ban játszom, mert ez volt az utolsó darab, aminek a főpróbáját még az anyukám is láthatta.

A Turay Idában a Rocknagyiban játszom és én magam festem öregre az arcomat. Az életben sincs gondom az idő múlásával, sőt, mióta betöltöttem az ötvenet, több új darabot próbálok, mint azelőtt” - mesélte a
színésznő.

Ha szeretnéd a teljes interjút elolvasni, vedd meg a kedden megjelenő Ripost7 hetilapot!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090640_auto_resized.png
origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711632323
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089258_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090002_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17072264_auto_resized.jpg
life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078877_auto_resized.jpg
vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711632323
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090995_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Meglepő eredmény a húsvéti kalácsteszten: a Lidl és a Penny terméke is versenyzett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711632323
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1L53DUZBYOA19J5qcAf5Q5mAc5htxmrQUnkzmqbHGqc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2NTVlZmU5MjUzNTRmNzFhMTEzOGIwZDE0MDU3MWQ2.jpg
Kapcsolat

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók