Celeb

El sem hinné, miben turkált Voksán Virág - fotóval

Bors

Létrehozva: 2016.05.07.

<p>Pénteken délelőtt a Fem3 Café vendége volt, majd egy titokzatos férfival töltötte idejét...</p>

Playmate-ből lett lemezlovas, oldalát több mint kétszázezren követik a facebook-on: Voksán Virág pénteken a déli órákban bebizonyította, ő is éppen olyan ember, mint bármelyikünk.

A jelek szerint ügyesen sikerült a napját is megszerveznie, hiszen a TV2 épületétől néhány száz méterre folytathatta a programját.

– Bálabontás volt a Nagy Lajos király útján, a barátnőmmel mi is elmentünk. Ott, a sorok között vettük észre Virágot. Nyári ruhákat nézegetett, egy férfi ácsorgott mellette türelmesen. A kezében egyetlen trikót tartott csak. Meglepett, mert úgy tudtuk, saját ruhakollekciója van, mégis kilós ruhák között válogatott. Kilógott az üzletből: sötétbarnára volt sülve, rikító, vörös rúzs volt a száján – mondta a Borsnak Kitti, akinek sikerült le is fényképeznie a „turkáló Tiestó-ját”.

Hogy mire vadászott a modell, egyelőre nem tudjuk. De ahogyan elértük, és kiderítettük, beszámolunk arról is.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140396_auto_resized.jpg
origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713425711
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17120913_auto_resized.jpg
vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138308_auto_resized.png
metropol.hu

Kezet fogtak, Messi elkápráztatta elfeledett, magyar válogatott ellenfelét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137585_auto_resized.jpg
vg.hu

Lecsaptak egy krími repülőtérre az ukránok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27174_resized.jpg?avcount=1713425711
origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135353_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 17.: a Halak döntést hoz, az Ikrek tisztáz egy félreértést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713425711
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713425711
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139896_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Az egész életem tönkrement!" - Megszólalt a sülysápi horrorbalesetet túlélő fiatal futárlány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713425711
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/hYeVtcS2A6k73D9DeSnuancQ7cvWpl01cdz2QvZnlA8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U1MmY4NjFmZmY4YTQxNjI5MjBiYjMzOTEzZDc3ODdm.jpg
ZSENI

Milliókat kaszálhat Azahriah koncertjén egy szemfüles magyar

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/gVH20HaxVfHD_Rc6-7myUQuSWzhqf29tfzI0YJqrwj0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1YWVjYjdkNzEzNzRlMGM5ZTg2YjQ0OWJhN2VhODlk.jpg
Jótékonyság

„Ha tehetitek segítsetek” – Zimány Linda is segít 1,3 milliárdot összegyűjteni a súlyos beteg magyar kisfiú gyógykezelésére