Celeb

Volt férje mindenben keresztbe tett? Egy évig tartott míg Weisz Fanni végre beadhatta a válóperes papírokat - Videó

Bors

Létrehozva: 2021.07.28.

Egy időszak örökre lezárult Weisz Fanni életében. Nem volt könnyű megállapodásra jutni a volt párjával, de végül sikerült, ezért beadta a válókeresetet.

Kissé ingerlékenyen vallott válásáról a Mokka élő adásában Weisz Fanni, akit a ripost.hu idézett. Ez persze érthető, hiszen a siket modell borzalmasan nehéz és fájó időszakot tudhat maga mögött, hiszen nem vált el békében a volt párjától. Ugyan már mindketten új párra találtak, a volt férj épp Nádai Anikóval nyaral, mégsem volt egyértelmű ezek szerint, hogy hivatalosan is pontot tegyenek a kapcsolat végére.

Fanni korábban többször is elmondta, hogy azóta él igazán és azóta igazán boldog, amióta új életet kezdett.

Igen, végre sikerült megállapodnunk. Én beadtam a válópert. Most utoljára elmondom, csak nektek. Mindenki kíváncsi erre, hogy mi, hogyan alakul. Vége ennek a szakasznak, továbbnézünk előre – fogalmazott Fanni, akit édesanyja, Ágnes tolmácsolt.

Nehéz volt a megállapodás

Az interjúból az is kiderült, hogy az egykori szerelmeseknek nehéz volt megállapodniuk.

– Nem volt egyszerű, de sikerült elérnem – tette hozzá már kissé idegesen Fanni, aki Istenes László kérdésére kifejtette, hogy egy éve hagyta ott a volt párját, és rögtön válni is akart, azonban csak most sikerült megállpodniuk.

– Amikor eljöttem, akkor el akartam már várni. Mire várjak? Csak az volt a lényeg, hogy sikerüljön megállapodni. Nem hagyhattam így. Persze, el kell válni, hát egy éve külön élünk – zárta a témát Fanni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713556213
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145426_auto_resized.png
metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145133_auto_resized.jpg
vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713556213
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713556213
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713556213
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt