Celeb

Egy éve kutatja a tehetségeket Ördög Nóra és Nánási Pál – egy vak fotóst már felkaroltak

Bors

Létrehozva: 2021.01.18.

Folytatja Big Shot – Tiéd a kamera néven futó tehetségkutatóját Ördög Nóra és Nánási Pál. A sztárpár ígérete szerint idén is készülhetnek a fotósok.

Forrás: AFP

Egy éve indította el Nánási Pál és Ördög Nóra a Big Shot – Tiéd a kamera című tehetségkutató műsort, melynek köszönhetően Nánásiék többek közt egy vak fotós pályáját is elkezdték egyengetni.

Tavaly több mint 1000 ember jelentkezett, hogy megmutassa, milyen tehetség szunnyad benne. Ezek közül 100 embert hívott be a stúdiójába Nánási Pál, akiket esélyesnek látott. Február után viszont a koronavírus közbeszólt, de ez sem okozott akadályt a sztárpárnak, hogy folytasssák a keresést az év tehetséges fotósa után. Végül megtalálták az első Big Shot győztesét Marossy Judit személyében. 

Ez azonban már a múlt: nagyon úgy tűnik ugyanis, hogy 2021-ben is folytatódik a tehetségkutatás. A pont egy éve indult műsorról ugyanis friss posztban emlékezett meg Nánási, ugyanakkor belengette a folytatás lehetőségét is:

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140222_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hogy javul-e az időjárás a hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27176_resized.jpg?avcount=1713432013
origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139858_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Jürgen Klopp már másképp látja: Ma éjjel valami különleges történhet + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134845_auto_resized.png
metropol.hu

Most jött! Zuglói iskolából tűnt el Marsalkó Lilla

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137585_auto_resized.jpg
vg.hu

Lecsaptak egy krími repülőtérre az ukránok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27175_resized.jpg?avcount=1713432013
origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140211_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713432013
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713432013
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140037_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy egész ország imádkozott érte: megtette a bejelentést a kórházból Csonka Bandi

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/5vE3H5LzL3lEqrsysi1s_tns4m8s0BEsheVqwCJOeFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y4NDFiZDZkNjg3MTQxZWM4MjhlNzIxNjk5Yjg0MjM0.jpg
Függőség

Pásztor Erzsi drámai vallomása: Alkoholista férje miatt kellett elválniuk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/hYeVtcS2A6k73D9DeSnuancQ7cvWpl01cdz2QvZnlA8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U1MmY4NjFmZmY4YTQxNjI5MjBiYjMzOTEzZDc3ODdm.jpg
ZSENI

Milliókat kaszálhat Azahriah koncertjén egy szemfüles magyar