Celeb

Tóth Andi Andrei Mangráról: Egy pár vagyunk

Bors

Létrehozva: 2021.09.26.

Szombaton startolt el a Dancing With The Stars második évadának első adása, ami rögtön magasra tette a lécet nem csak a táncok, de produkciók közti események tekintetében is. Demcsák Zsuzsa sírva fakadt, Metzker Viki a bordájával szenvedett, Tóth Andi pedig hozta a tőle elvárt bevállalós stílust.

Noha ruhája pont olyan kihívó és szexi volt, mint amire számítani lehetett, Tóth Andi mégis sokakat meglepett szombat este, egyfelől a kiváló teljesítményével, másrészt azzal, hogy tőle szokatlan módon vasfegyelemmel táncolta végig a koreográfiáját. A vagány énekesnő azt mondja, Andrei Mangrának köszönheti, hogy ilyen jól teljesített.

– Sokan mondják azt, hogy Andreijel megjátsszuk magunkat, hogy ilyen jóban vagyunk, pedig a köztünk lévő szikra teljesen őszinte. Két hónapja szinte minden időnket együtt töltjük, több van köztünk, mint munkakapcsolat. Egy pár vagyunk, a szónak abban az értelmében, hogy erős kötelék, barátság alakult ki közöttünk. A fegyelmet, amit láttak a nézők rajtam, neki köszönhetem.

A páros akrobatikus elemekkel teletűzdelt koreográfiájában az énekesnő többet volt a levegőben, mint a földön, ennek köszönhető, hogy többször láthattunk szexi villantásokat tőle.

Természetesen a Tóth Andi–Andrei Mangra páros csak egy volt a Dancing With The Stars versenyzői közül. Hogy mit látott még a Bors munkatársa a színfalak mögött, és mit árult el Demcsák Zsuzsa nekünk, kiderül a hétfői Borsból! Keresse az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141572_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713583814
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713583814
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143035_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Anyukája mellett szinte eltörpül a Szegedi Vadaspark legújabb, cuki lakója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713583814
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713583814
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában