Celeb

Meg kellett műteni az Operett sztárját: teljesen elnémult

Bors

Létrehozva: 2021.06.16.

Dolhai Attila két hétig meg sem szólalhatott egy műtét miatt. A sztár részletesen elmesélte, mi történt vele.

Forrás: Bors

Dolhai Attilát meg kellett műteni, miután kiderült: egy polip keletkezett a hangszálán. Mivel a daganatszerű betegség komoly kockázatokkal is járhat, ráadásul az éneklést is lehetetlenné tette volna az Operettszínház énekese számára, így a műtét mellett döntött.

Hogy az orvosi bravúr működjön, két hétig egy szót sem szólhatott, teljes némaságra volt ítélve – számolt be róla a Blikk.

Az énekes-színész nem először küzd a torkát érintő problémával: 2018-ban vírusos gégegyulladást kapott. Orvosai attól tartottak, hogy az akkori betegsége később hangszálpolip kialakulását is okozhatja, és végül sajnos igazuk lett.

A művész még a hónap elején, a műtétje előtt jelentkezett be a Facebook-oldalán, ahol egészségi állapotáról mesélt.

Dolhai Attila üzenete.

Posted by Dolhai Attila Hivatalos Oldala on Tuesday, June 1, 2021

– Több szakemberrel is beszéltünk, mindegyik azt mondja, két hét szilencium után nyugodtan el lehet kezdeni dolgozni, de azért óvatosságra intenek, ezért úgy döntöttünk, hogy az elkövetkező hat hétben, ami a teljes gyógyulási idő, nem fogok színpadra állni – üzente a Blikknek Dolhai, aki így, a sikeres műtét után kényszerpihenőt vett ki.

– Köszönöm, jól vagyok. Egy-két héten belül elkezdődhet a felkészülés az előttem álló koncertekre, feladatokra a nyári idényben– írta a művész a lapnak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145665_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hová költözött a kispesti baloldali pénzszivattyú - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713564617
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142134_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713564617
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713564617
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713564617
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142415_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mérgezett hamburgert evett a kislány a népszerű gyorsétteremben, maradandó agykárosodása lett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt