Celeb

Diana hercegné halálosan megfenyegette Camillát

Bors

Létrehozva: 2017.06.28.

Camilla Parker Bowles 70. születésnapjára jelenik meg egy életrajzi könyv, amely nyíltan szól Károllyal folytatott viszonyáról, és lehangoló képet fest Diana hercegnőről.

Penny Junor élet­rajzíró Camilla barátaival és családtagjaival beszélgetve tudott meg elképesztő részleteket a világ leghíresebb szerelmi háromszögéről. 

Camilla 1986-ban tért vissza Károly életébe. Diana ekkor már élvezte a hírnevet, azt, hogy az emberek szerelmes rajongással figyelték minden lépését. Megtanulta kezelni, sőt manipulálni a sajtót. Miután kiderült, hogy férje újra összejött régi szeretőjével, Camilla démonná vált a szemében. 1989-ben, Lady Annabel Goldsmith partiján ki is robbant a háború. „Kamilla, csak azt akarom, hogy tudd, pontosan tisztában vagyok vele, mi folyik közted és Károly között. Nem most jöttem le a falvédőről.” A szeretőt dühítette, hogy ez nyilvánosan hangzott el, de megértette riválisát, mert maga is megcsalt feleség volt. 

A botrány következő állomása, a Dianáról szóló könyv megjelenése. Az életrajzot Andrew Morton írta, legfőbb forrása a hercegnő volt. A közvéleményt sokkolta, amit megtudott az öngyilkossági kísérleteiről, bulimiájáról, és Camilla iránt érzett megszállott gyűlöletéről. Károlyt megdöbbentette a könyv megjelenése, és legfőképpen az a rafináltság, ahogy apró ferdítésekkel Diana minden történetet a maga javára fordított. A kötet azonnal ismertté tette a hercegi szeretőt, és azonnal meg is bélyegezte: egy egész nemzet kurvának tartotta.  

1992 decemberében John Major miniszterelnök bejelentette, hogy Károly és Diana külön költözött. Egy hónappal később a Mirror közölte egy telefonbeszélgetés szövegét – ez volt a „Camillagate”. A tizenegy perces felvételt több, Károly és Camilla közötti éjszakai hívásból vágták össze, és ilyen mondatok hangzottak el benne: „Ó, istenem, bárcsak a nadrágodban élhetnék!” Mégsem közönséges szextelefonról volt szó, a társalgás többi részében Camilla a trónörökös megrendült önbizalmát próbálta erősíteni. A felvétel nemcsak azt bizonyította, hogy viszonyuk van, hanem azt is, hogy tökéletesen összeillenek, kapcsolatuk boldog, harmonikus. A közvélemény azonban csak azt szűrte le, hogy Camilla gátlástalan ribanc. Közellenség lett. 

Eközben Diana mindenben összeesküvést sejtett, ezért elhagyta barátait, kirúgta régi személyzetét. Zavart üzeneteket hagyott hozzá közelálló emberek telefonjain. Camillát is többször feltárcsázta az éjszaka közepén. Köszönés és bemutatkozás nélkül megfenyegette: „Küldtem néhány embert, akik megölnek. Kint vannak a kertedben. Nézz ki az ablakon, látod őket?”

A szerető eleinte együtt érzett vetélytársnőjével, de miután az tudatosan ártani kezdett Károlynak, és fegyverként használta ellene a fiait, elillant a szánalma.        munkatársunktól 

Könyvtárnyi irodalom

Diana és a brit királyi család örökzöld téma, néhány, a témáról megjelent több tucat könyvből.

1992: Andrew Morton: Diana igaz története
1997: Michael O’Mara: Diana, a walesi hercegnő életútja képekben
1998: Thomas Sancto, Scott MacLeod: Diana hercegnő halála – A nyomozás
2001: P. D. Jephson: Egy hercegnő útja
2002: Ken Wharfe: Diana: Szigorúan őrzött titkok
2004: Andrew Morton: Diana a szerelmet kereste
2012: Penny Junor: Vilmos herceg: Királynak született

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711692313
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091237_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711692313
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711692313
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...