Celeb

Détár Enikőt a szerelem doppingolja – videó

F. Zs.

Létrehozva: 2020.11.06.

A színésznő ezer százalékon égve készül a Dancing with the Stars ötödik adására. Amit eddig láttunk tőle, az alapján joggal bízhat abban, hogy akár a döntőig is eljut. A teljesítménye szerinte a szerelmének is köszönhető.

Forrás: TV2

Egy művésznő esetében nem illik korról beszélni, de tény: Détár Enikő a maga  56 évével a Dancing with the Stars szereplőinek legidősebb versenyzője. Enci a teljesítményével azonban még a huszonéves profi táncosokban is tiszteletet éb­reszt, a szombatonként látott lendületes produkcióit ámulva csodálják. 

A Bors napilap szerdán belesett Enikő és Baranya Dávid próbájára, ahol hamar kiderült, hogy a színésznő munkabírása egészen elképesztő, alig pihen.

– Régi vágyam volt, hogy egy táncos show-műsorban szerepelhessek, itt természetesen ugyanolyan fegyelmezetten készülök adásról adásra, mint a színházi feladataim esetében. Számomra ez a természetes hozzáállás és tempó – mondta két lépés között Détár Enikő.

– A Dancing with the Starsban legyen bármennyire is pozitív vagy lelkes a hozzáállásom, nem tudnék ilyen, számomra is elfogadható eredményeket elérni Dávid nélkül – tette hozzá. 

Enikő táncos partnere mellett van még egy férfi, Péter, aki a jelenlétével nagyban hozzájárul a színésznő kiváló teljesítményéhez. 

Így lopott csókot szerelmétől Détár Enikő

Így lopott csókot szerelmétől Détár Enikő a Dancing with the Stars forgatása alatt. További érdekességeket a műsorról ide kattintva találsz: https://www.borsonline.hu/noname2934_1602349359/cimke/27244

Közzétette: Borsonline - Bors Szórakoztató Napilap – 2020. október 31., szombat

– Péter nagyon jól bírja a kiképzést – mesélte nevetve Enikő. – Velem ébred, ha hajnalban kelünk, virraszt, amikor hajnalban érünk haza. Ott van minden egyes adáson a stúdió­ban, és szurkol nekem, nagyon sokat ad a jelenléte. Ha fáradt vagyok, ha a verseny közben akár egy másodpercre is elbizonytalanodnék, elég csak ki­néznem a nézőtérre, és látnom, hogy ott ül, és drukkol nekem, akkor minden rendben van.

Tulajdonképpen ő nekem a dopping. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139038_auto_resized.jpg
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713493509
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141583_auto_resized.png
metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142700_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajna érdemrenddel tünteti ki Alain Delont

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713493509
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141352_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713493509
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713493509
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140537_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Milliókat kaszálhat Azahriah koncertjén egy szemfüles magyar

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók