Celeb

Megpróbálták letagadni a szülést – elképesztő zűrzavar közepette jött világra Dér Heni babája

Bors

Létrehozva: 2021.05.14.

Akciófilmbe illő módon hozta világra kisfiát Dér Heni. Félő volt, hogy az énekesnő nem kórházban, hanem egy autóban hozza világra a kis Bendegúzt. Végül rendőri segítséggel sikerült beérni a szülészetre, miközben menedzsmentje próbálta elhallgatni a nagy pillanatot.

Egy hete mindenórásnak számított Dér Heni, így a kismamát nem érte váratlanul, amikor csütörtökön reggel elkezdődtek a fájásai. Azonnal autóba pattant párjával, hogy a kórházba siessenek. Hiába akartak azonban sietni, a szokásos pesti közlekedési dugó keresztülhúzta a számításaikat: tehetetlenül vesztegeltek a reggeli forgalomban, miközben egyre aggasztóbban közeledett a szülés időpontja. Információink szerint Heninek kétpercenként jöttek a fájásai. 

Isteni szerencséjük volt, hogy a szemben lévő sávban kiszúrtak egy rendőrautót, és az énekesnő párja, Bakos Gergő azonnal kapcsolt: letekerte az autó ablakát, és segítségért kiáltott. Ekkor a rendőrök szirénázva indultak meg a párral az egyik budapesti szülészet irányába, ahová mindössze hét perc alatt szerencsésen meg is érkeztek.

Miközben éppen a kismama világra hozta kisfiát, az énekesnő menedzsmentje próbálta titokban tartani a nagy pillanatot. Amikor a Bors Heniék hogyléte felől érdeklődött,

a menedzser tagadta, hogy Heniék lennének az a pár, akiket a rendőrség rendőri felvezetéssel kísért szülni.

Mindeközben olyan pletykák is szárnyra keltek, hogy Heni elhagyta a kórházat, ám ez nem bizonyult igaznak… Az énekesnő sajtósa a Bors munkatárásának azt mondta: nincs miről beszélni, hiszen nem Heniék szülnek. Nem kizárt, hogy mindezt azért tehették, mert a sztárok körében egyre gyakoribb, hogy már a szülés előtt nagy összegű szerződést kötnek egy sztár­magazinnal arról, hogy közölje az örömhírt és majdan a pici első babafotóit. Talán ez esetben is erről lehet szó. 

Ezért sem meglepő, hogy később a Story magazin Face­book-oldalán egy rövid hír jelent meg, ami immáron tisztázta a helyzetet, miszerint Heni kisfia, Bendegúz a világra jött és a baba és a mama is jól vannak. Továbbá az is kiderült, hogy az énekesnő hamarosan beszámol a szülés részleteiről…

Heni az utóbbi hónapokban mindent elkövetett, hogy természetes módon adhasson életet a gyerekének, még szülési felkészítésre is járt. Az utóbbi napokban pedig azért izgult, hogy ugyancsak természetes módon induljon be a szülés: sétált, lépcsőzött, sőt még a párjával is összebújt, csak hogy gyógyszer nélkül induljon el a szülés. Azt nem tudni, hogy végül sikerült-e természetes módon szülnie vagy császározni kellett, de vélhetően erre is idővel fény derül. 

Hét perc alatt értek be

A Borsnak sikerült megtalálnia a rendőröket, akik segítették Heniéket, hogy minél hamarabb eljussanak a kórházba.

– Egy balesetről tartottunk visszafelé, amikor a Fiumei út és a Gázláng utca sarkánál arra lettünk figyelmesek, hogy egy férfi segítségért kiált, hogy a felesége perceken belül szülni fog, a fájások már egyre sűrűbben jönnek – mesélte a Borsnak Pásztor József rendőrzászlós.

– Nem gondolkodtunk, azonnal cselekedtünk. Engedélyt kértünk a felvezetésre, és kitettük a megkülönböztető jelzést. Hét perc alatt értünk be a kórházba a kismamával, akit nem is láttunk, amíg ki nem szállt az autóból. Akkor jöttünk rá, hogy Dér Henit kísértük el a klinikákra – idézte fel a történteket kollégájával, Kovács Zsolt őrnaggyal Pásztor József.  

A rendőrök azt is elárulták, hogy Gergő nagyon jól kezelte a vészhelyzetet.

– Nehézségeket tud okozni egy ilyen felvezetés, nem szabad lemaradni a rendőrautó mögött, és gyorsan kell reagálni. Szerencsére gyorsan és biztonságosan meg tudtuk tenni ezt az utat – magyarázta a segítőkész rendőr.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140396_auto_resized.jpg
origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713478217
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141627_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Így vágott vissza Menczer Tamás Magyar Péternek + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141992_auto_resized.png
metropol.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, a mentők már a helyszínen

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713478217
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141122_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ebben a városban már éjjel-nappali posta is működik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713478217
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713478217
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók