Celeb

Próbán sírta el magát Demcsák Zsuzsa: „Egyszerűen csak potyogtak a könnyeim” – videó

Bors

Létrehozva: 2021.09.19.

<p>Zsuzsa a Dancing with the Stars versenyére készül.</p>

Lilu vendége volt a csajos műsorában Demcsák Zsuzsa: a két műsorvezető és barátnő a sminkelésről, szépségápolásról beszélgetett, de szóba került az is, hogy Zsuzsa hamarosan szerepelni fog a Dancing with the Stars versenyében is, amit csak hosszas gondolkodás után vállalt el. Úgy érezte ugyanis, hogy hiányzik belőle az a fajta női lágyság, ami a profi táncoslányokban megvan. Ám végül mégis ez volt az, ami miatt el is vállalta, ugyanis úgy határozott, hogy szeretné megtanulni, hogyan legyen ő maga is nőiesebb.

Ennek kapcsán mesélte el, hogy volt olyan pillanat, amikor el is sírta magát, hiszen biztos volt benne, hogy lesz olyan mozdulatsor, amit képtelen megcsinálni.

– Még most is kiráz a hideg. Emeléseket kellett gyakorolni. Az emelésekkel az volt az alapvető félelmem, hogy féltettem szegény fiút, hogy hogy fogja tudni megcsinálni, holott nem arról van szó, hogy hány kiló vagyok, vagy milyen magas, hanem ez egy technika kérdése. Kisportolt, ezzel foglalkozik húsz éve, meg tudja csinálni – kezdte Zsuzsa, aki a próbateremben minden instrukciót megkapott, hogy hogyan emelje a lábát és hagyja magát felemelni, mégis képtelen volt rá.

– Volt egy pillanat, amikor elmagyarázták nekem, hogy akkor hogy lesz az emelés és miként és akkor mondták, hogy „Na, csináljuk!” – folytatta a műsorvezető, akinek annyi lett volna a feladata, hogy emelje fel a jobb lábát és a táncos párja, Suti András már emelte volna is a levegőbe.

– Meg voltam rettenve, azt mondtam, hogy nem! Szegény fiú, mentem felé és megálltam. Azt mondtam neki, hogy nem tudok felmenni a nyakadba, mert neked ez fájni fog. Csak álltam vele szemben és elkezdtek potyogni a könnyeim. Nem sírtam, nem zokogtam, nem hisztériáztam, egyszerűen csak potyogtak a könnyeim. Semmi mást nem kellett volna csinálni, mint beállni abba a pózba és hagyni, hogy ő végezze a dolgát, vagyis az emelés meglegyen. Ez azt jelentette volna, hogy egyszerűen nem uralni, kontrollálni minden egyes másodpercét annak a mozdulatsornak, hanem megbízni benne, hogy ő ezt meg tudja csinálni és képes rá – magyarázta Zsuzsa, aki úgy érzi, ekkor szakadt át benne egy olyan gát, aminek a létezéséről talán korábban nem is tudott. Az élmény pedig olyan katartikus volt, hogy azóta rendszeresen csinálnak a próbán is emeléseket a párjával.

Lilu erre megegyezte, Zsuzsa története tiszta Dirty Dancing, amikor Baby végre elengedi a gátlásait. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146200_auto_resized.jpg
origo.hu

Senki sem fog zokogni a Kisvárda kiesése miatt?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713608412
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143293_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143905_auto_resized.png
hirtv.hu

Háború Ukrajnában - Kiderült, valójában miért támadta meg Irán Izraelt + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27240_resized.jpg?avcount=1713608412
origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713608412
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713608412
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713608412
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak