Celeb

Demcsák Zsuzsa: Jön a férjem

Bors

Létrehozva: 2019.07.04.

Megtörte a csendet Demcsák Zsuzsa. A tévés elmondta, hogy mikor találkozhat újra indiai férjével, akivel addig az interneten keresztül beszélget.

Hamarosan újra karjába zárhatja egymást Demcsák Zsuzsa és férje. A műsorvezetőnő az utóbbi napokban visszavonult, csak a gyerekeivel foglalkozott. A negyvenéves, kétgyerekes édesanya rendkívül pozitívan néz a jövőbe, és úgy tűnik, hogy a távolság csak tovább erősítette benne a szerelmet. Áradozva beszélt a férfiról, akit még március ismert meg a TV2 Ázsia Expressz forgatásán, s ott férjhez is ment hozzá, de a hivatalos szertartásra, papírokra még várniuk kell. 

– Krishan rendkívül sokat tudott a kultúránkról. A videóbeszélgetéseink alatt sokat tanult már magyarul és én is hindiül. Az első szó, amit a párom megtanult magyarul, az az anya volt. Mindig hallotta, amikor a beszélgetéseink alatt a gyerekeim szólítgattak. A Ka­zinczy-féle nyelvújításról is rengeteget tudott, a második szava a legszebb magyar szó, a gyöngy volt, a harmadik pedig a szeretlek. An­golul kommunikálunk, de szeretnénk minél többet megtanulni a másik nyelvéről. Öt nyelven beszélek, úgy érzem, egy hatodik se jelentene kihivást – mesélte a Borsnak Zsuzsa, aki meg­erősítette nekünk, hogy a férje hamarosan Ma­gyar­országra érkezik. 

– Ez az első perctől kezdve egyértelmű volt, hiszen a gyermekeim és a munkám miatt nem tudnék költözni. A hónap végén befejezi a munkáját, utána már bármikor érkezhet, mi­után minden adminisztrációs feladatot elvégzett. Nagyon várom, hogy újra lássam. Egy olyan intelligens férfi, akitől csak tanulni tudok, felnézek rá, amire már nagyon régóta szükségem volt. Azt szokta mondani, hogy az egész világ egy nagy család, ahol mindannyian egyek vagyunk, teljesen mindegy ki, honnan származik.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141540_auto_resized.jpg
origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140062_auto_resized.jpg
ripost.hu

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27188_resized.jpg?avcount=1713458113
origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136039_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Az 5 legjobb cukkinifasírt, ha a húsos ételeket nem kívánod

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713458113
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713458113
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141230_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási a baj: gyógyszert hívott vissza a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók