Celeb

Demcsák Zsuzsa ismert politikussal bukott le

Bors

Létrehozva: 2014.12.15.

Mit keresett este Demcsák Zsuzsa a János-hegyen egy politikus társaságában? Az ismert tévés volt férje erről számolt be részletesen a bíróságon, majd a Borsnak.

Az eddig megjelent hírekkel ellentétben Demcsák Zsuzsától akkori férje, József akart válni éveken át hűtlenkedései miatt, de állítása szerint volt felesége gyermekeikkel tartotta sakkban. Demcsák volt férje már a bíróságon is beszélt erről abban az ügyben, amely a volt felesége feljelentése alapján indult ellene lopás és súlyos testi sértés vádjával. A Borsnak most részletesen is beszámolt az első esetről, amely után úgy gondolta, külön folytatja életét.

– Hat évvel ezelőtt Romániá­ból tartottam haza, de hiába hívtam Zsuzsát, nem értem el. Amikor hazaértem, annak az autónak a nyomkövetője, amit akkoriban ő használt, azt mutatta, hogy a János-hegyen van. Nem értettem, mi történhetett, és mivel hiába hívtam, így gyorsan odasiettem. Legnagyobb meglepetésemre a feleségem a sípályák tetejénél, este kilenc órakor, sötétedés után egy ismert SZDSZ-es politikus társaságában feküdt a jobb első ülésen, nem egy hivatalos megbeszélésre jellemző helyzetben. Itt kezdődött a kapcsolatunk tényleges megromlása – állította a férj.

Egy október eleji tárgyaláson Demcsák a férj kijelentéseivel kapcsolatban ellentmondást vélt felfedezni, és azt állította, tudott a nyomkövetőről, így, ha hűtlenségre adta volna a fejét, biztos nem azzal a kocsival megy el. Azt azonban ő sem tagadta, hogy a férj által a bíróságon meg is nevezett politikussal volt.

„Az autó két ülésén ruhában beszélgettünk egy másik helyszínen ***-el (Demcsák keresztnevén nevezte a személyt) politikai kérdésekről” – olvasható a nyílt tárgyaláson készült jegyzőkönyvben a tévés reakciója.

– A válás gondolata sokszor felmerült bennem, de mivel Zsuzsa mindig kimagyarázta magát, kapcsolatunkat újra- és újrakezdtük. A volt feleségem tudta, hogy a gyerekeimért szinte bármit elnézek, és sokszor mások előtt fenyegetett meg: ha elválok, többé nem látom őket – magyarázta Demcsák Zsuzsa volt férje. – Házasságunk visszafordíthatatlan megromlásához az vezetett, hogy volt feleségem laptopján megtaláltam a naplóját, amiből egyértelművé váltak sorozatos hűtlenkedései. József korábbi nyilatkozataiban elmondta, szerinte csak azért történtek ellene feljelentések, hogy Demcsák vissza tudja szerezni a bizonyítékokat tartalmazó laptopot.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713620714
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142347_auto_resized.jpg
vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145212_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27247_resized.jpg?avcount=1713620714
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713620714
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713620714
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27243_resized.jpg?avcount=1713620714
magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/rMzjipdtXOMfmSNX33HdfJ-G_WqVD2OJ9h-ez8xqidM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGE3ZjY4NzIwMDQxY2U4ODM3OTZmYTkwOTU4YjRj.jpg
Dráma

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó