Celeb

Dédiszitternek állt Schmuck Andor

SM

Létrehozva: 2021.05.12.

Schmuck Andornak felesége elköltözése óta felszabadultak az estéi, mégsem magányosan, a négy fal között szomorkodik, dédiszetternek állt.

Forrás: Saját

Mindenkit meglepett Schmuck Andor bejelentése, hogy másfél év házasság után elválik 27 évvel fiatalabb feleségétől. Az expolitikus nem az egyedüllétet választotta, társaságát az idős emberekkel osztja meg.

Fölszabadultak a péntek és a szombat estéim, és egy dédiszitter szolgáltatásba kezdtem – kezdte a Borsnak a Tisztelet Társaságának elnöke. – Hirdetést tettem közzé, és olyan családoknak szeretnék segíteni, akik idős embert gondoznak. Sokan szorulnak felügyeletre, és hogy a családtagok is kicsit fel tudjanak lélegezni, elmehessenek akár néhány órára otthonról, addig én vigyázok szerettükre. A pandémia után akár szórakozni is elmehetnek a fiatalok, így néhány órára leveszem róluk ezt a terhet. Sokan nem akarják magukra hagyni a nagymamit, nagypapit, én jól jöhetek, ha biztos kézben akarják őket tudni – jelentette ki.

Az expolitikus lapunknak azt is elárulta, komoly egyeztetés előzi meg a „szerződést”.

Először személyes találkozás keretében átbeszéljük a részleteket a családtagokkal, majd az érintett idős személy eldönti, hogy megfelelő vagyok-e számára arra a pár órára. Ha mindkét fél részéről megvan a kellő szimpátia, akkor születik egy megállapodás. Bár van szociális gondozói végzettségem, fontos, hogy csak olyan személy felügyeletét vállalom, aki nem szorul különleges ellátásra. Már négy helyen jártam, és bízom benne, hogy még sokan kérik a segítségemet – mondta Schmuck, majd érdeklődésünkre azt is elárulta, az ebből érkező összeg az alapítványának folyik be.

A Bors érdeklődésére, hogy mikor kerül sor a válásra, csak szűkszavúan válaszolt.

Megállapodtunk, hogy el fogunk válni, melynek van egy jogi része is, ez rövidesen megtörténik. Lehet ezt intelligensen is kezelni, és fontos megjegyezni, hogy ugyan külön utakon folytatjuk, de senki nem halt meg, senki nem halálos beteg – jelentette ki Andor, aki egyelőre egyedül képzeli el a jövőjét.

Kaptam különböző társközvetítő cégektől ajánlatokat, szívesen segítenének a felszabadult időszakomban az ismerkedésben, de én úgy döntöttem, ennek még nincs itt az ideje.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713492910
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138855_auto_resized.jpg
ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713492910
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140211_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713492910
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713492910
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók