Celeb

Most jött: Curtis testvére a Katzenbach Imre-gyilkosság egyik gyanúsítottja - őrizetbe vették a rendőrök

Bors

Létrehozva: 2021.05.11.

Forrás: Bors Archív

Ahogy arról korábban beszámoltunk, őrizetbe vette a rendőrség a 2009-ben eltűnt MTK-focista, Katzenbach Imre feltételezett gyilkosait. A PestiSrácok.hu értesülése szerint

egyikük az ismert rapper, Curtis testvére.

Három személyt (Sz. Lajost, L. Istvánt, H. Lászlót) vett őrizetbe a TEK segítségével a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a 2009-ben eltűnt Katzenbach Imre meggyilkolása ügyében. Mint ismert, a korábbi focista földi maradványait tavaly találták meg.

A rendőrség azt írta, a Budapesten és Gyömrőn most elfogott három személy közül a 49 éves Sz. Lajost és az 51 éves L. Istvánt a bűncselekmény konkrét elkövetésével, míg harmadik társukat, a szintén 51 éves H. Lászlót, mint felbujtót gyanúsították meg kedden a nyomozók.  

A 45 éves Katzenbach budapesti otthonából 2009-ben tűnt el, földi maradványait tavaly október 23-án Baranyajenő térségében találták meg. A bűncselekmény elkövetésével a jogerős szabadságvesztését töltő H. Attila, 50 éves magyar állampolgárt korábban gyanúsítottként hallgatták ki.

Az ügyben állítólag több tanú is megszólalt a rendőröknek. Ők azt mondták, hogy a volt focistát H. Attila csalta a vadásztelkére, ahol Sz. Lajos és L. István a férfit meggyilkolták, majd elásták. A PestiSrácok szerint a valódi megbízó a negyedik férfi, H. László volt. Állítólag a focistának azért kellett meghalnia, nehogy kipakoljon a milliárdos bűncselekmény-sorozatról, az Eclipse-botrányról.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143910_auto_resized.jpg
origo.hu

Döbbenetes felvétel, így törtek rommá az autók a repülőtérre vezető úton - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713551711
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145058_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Szijjártó Péter: a BAT 60 milliárd forintos beruházása 450 új munkahelyet teremt Pécsen + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713551711
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132642_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713551711
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713551711
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt