Celeb

Curtis: A YouTube jogdíjaimból nem lesz olyan házam, mint P. Diddy-nek

Bors

Létrehozva: 2018.12.06.

Hiába nézték meg idén több mint 24 milliószor Majka, Curtis és Király Viktor slágerét, a videómegosztó kifizetései a rapper szerint teljesen kiszámíthatatlanok.

Forrás: Bánkúti Sándor

Több mint 24 milliós megtekintéssel az év legnépszerűbb klipje a magyar Youtube-ozók közt Majka, Curtis és Király Viktor "Füttyös" című száma, derül ki a Google év végi toplistájából.

A magyarországi tízes toplistára 9 magyar és egy külföldi sláger került fel, és a Füttyös mellett a Follow The Flow, Lil G és Nemazalány, illetve LL Junior egy-egy dala is a legfelkapottabbak között vannak a YouTube-on. Nemzetközi megtekintésben pedig még mindig nagyon népszerűek a spanyol nyelvű slágerek.

A havi 1,9 milliárd bejelentkezett felhasználóval rendelkező YouTube-on több mint egymilliárd órányi videót néznek meg naponta, amely közel százezer évnyi tartalmat jelent. A YouTube Rewind toplistáinak összeállításakor a 2018-as év folyamán feltöltött videók nézettsége mellett azt is figyelembe vették, hogy egyes videók mekkora hatást váltottak ki, hányan osztották meg, kommentelték és lájkolták azokat.

Curtist gyorsan fel is tárcsáztuk, mit szól ahhoz, hogy annak ellenére, hogy Majkával közös formációja már feloszlott, a daluk még mindig szárnyal az interneten.

– Nem meglepő a siker – mondja nevetve Curtis, aki a Bors munkatársától értesült arról, hogy a Füttyös ilyen magasságokig jutott. – Igazából nem szoktam figyelni a YouTube-ot ilyen szinten, és nem követem, hogy a dalaim/dalaink pontosan hány megtekintésnél járnak. Nyilván az ilyen év végi listákon hozzám is eljutnak ezek a hírek és büszke is vagyok a számokra, de nem vagyok rajta minden erőmmel, hogy most ennyivel meg ennyivel növekedtek a megtekintések. Lehet, hogy ez volt az utolsó dalunk Majkával együtt, és nagy dolognak tartom, hogy ilyen magasra jutott.

A YouTube-ról érkező jogdíjakkal kapcsolatban Curtis sok mindent nem tudott mondani, ugyanis sok zenész mellett számára is meglehetősen szürke zóna a videómegosztó és az onnan származó bevételek.

Hasraütésszerűen megy a pénzosztás, jó lenne, ha mi is tudnánk pontosan, mi alapján utalják a jogdíjakat a YouTube-megtekintések után. Mi levédetjük az adott dalt, aztán időnként valamit küldenek, de ugyanez van a rádiós- és tévés jogdíjakkal is. A YouTube-os kifizetések nem is az Artijsuson keresztül mennek, szóval azt se tudom, hogy ezek igazából hova vannak bekötve. Érdekes dolog, hogy egy közismert magyar előadó egy nagy slágere után 20 millió forintot kapott a YouTube-tól, mi a Belehalokért, ami Magyarországon megkérdőjelezhetetlen és poptörténelmi nézettséget produkált, ennek a töredékét kaptuk. A rádióknál például valamikor pofára megy és vagy bizonyos okok miatt többet játszák az adott dalt, vagy beírják, hogy többet játszák – meséli Széki Attila, majd hozzáteszi, hogy számára még mindig a közönség elismerése a legfontosabb.

– Én mindig azt vallottam, hogy a rádiós és a YouTube utáni kifizetés számunkra talált pénz, hiszen mi mindent a közönségnek köszönhetünk, minket ők ismernek el és nem a szakma, de ez nem is baj, mert ők a fontosak, őket nem tudod átverni. A YouTube pénzeiből biztosan nem lesz olyan házam, mint P. Diddy-nek – mondta nevetve a rapper.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142868_auto_resized.jpg
origo.hu

Somló - Isten itt felejtett kalapja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713502212
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141331_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140991_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713502212
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713502212
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713502212
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók