Celeb

Cipő édesanyja: a fiam még előttem is titkolózott

Munkatársunktól

Létrehozva: 2014.03.10.

Egy évvel Bódi László Cipő halála után édesanyja emlékezik a legendás énekesre. Gizi néni a Borsnak azt is elmondta, ő megjósolta: Sipos F. nem sokáig énekel a fia helyett.

Megtörte a csendet, és először fogadott el tévés meghívást Bódi Lászlóné Gizi néni, az egy éve elhunyt legendás énekes, Cipő édesanyja. A TV2 szerda este látható Frizbi című műsorában ő és Bódi László testvére, Marica emlékezik az énekes gyerekkorára, karrierjére. A család elmondta, Cipő előttük is titkolta betegségét.

– Sokszor másoktól tudtuk meg, hogy kórházban volt, vagy ha bekerült, azzal nyugtatott minket, ne menjünk, semmiségről van szó, nemsokára kijön – magyarázta Gizi mama könnyeivel küszködve, majd a tragikus napról is beszélt. – A barátnőjénél lett rosszul. A pacemakere folyamatosan próbálta újraéleszteni, és a barátnője is, negyven percen át. De már nem tért magához. Volt orvos, aki biztatott minket, volt, aki nem. Abban bíztunk, hogy erős a szervezete, és felépül.

Emlékszem, 9-én búcsúztam el tőle, végigcsókoltam a testét, az arcát, a lábát. Olyan szép, hosszú lába volt – mesélte zokogva az édesanya a Frizbi felvételén.
Az idős asszony ugyanakkor azt is elárulta: nem biztosak benne, hogy a kómában töltött hosszú hetek során Cipő nem tért vissza egy-egy pillanatra. Szerinte olykor meg-megmozdult, és mintha a szemét is kinyitotta volna.

Időközben a Republic háza tájáról származó hírek szerint a Cipő pótlására szerződtetett Sipos F. Tamással szakított a zenekar. Az egyelőre meg nem erősített hír eljutott Gizi mamához is, aki – bár a zenekarral kapcsolatban soha nem szeretne beszélni – most röviden kommentálta megkeresésünkre a furcsa helyzetet.

– Majd’ egy évvel ezelőtt megjósoltam ezt. A fiam már kómában feküdt, amikor a zenekar szülinapot ünnepelt, de állítólag már korábbi kon­certeken is rendre meghívták Sipos F.-et. Ha igaz, hogy most távozik, akkor biztos van már helyette másik, jobb jelöltjük. Nekem is lenne, de egyelőre továbbra sem mondom meg, ki a megfelelő „Kiscipő” – mondta Gizi mama.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088014_auto_resized.png
origo.hu

A Házasság első látásra sztárja meglepő titkot árult el a férjéről - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711725014
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17072264_auto_resized.jpg
life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083342_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711725014
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711725014
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról