Celeb

Christian Bale: Perverz vagyok

Bors

Létrehozva: 2018.01.10.

A világhírű színész annak idején háromszor is nemet mondott a Terminátorra.

A Terminátor: Megváltás című film már eleve bukásra volt ítélve, így sokan nem értették, hogy egy olyan színész, mint Christian Bale, hogyan mondhatott igent a felkérésre. Mint kiderült, a világsztár is elég nyögvenyelősen vállalta el a főszerepet.

– Háromszor is nemet mondtam, úgy gondoltam, ebben a franchise-ban már nem tudnak egy jó történetet kitalálni. Sokan mondták nekem, hogy ne vállaljam el, és én nem is akartam. De perverz vagyok, mert ahogy egyre többen mondták ezt, én úgy voltam vele, hogy akkor csak azért is bevállalom – árulta el a színész, aki szerint a bukásban közre játszott az is, hogy Jonathan Nolan forgatókönyvíró otthagyta a munkálatokat egy másik projekt kedvéért.

– Azóta is nagy tüske bennem ez, mert szerintem újjáéleszthettük volna a franchise-t. De már a munkálatok közben is érezni lehetett, hogy ez nem fog megtörténni. Nagyon sajnálom – szabadkozott Bale.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142207_auto_resized.jpg
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713486009
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139931_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Irán elkövette a kikényszerített hibát, így már szabadon támadható

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713486009
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142105_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyáltalán nem a vízkő a mosógép legnagyobb ellensége, hanem ez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713486009
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713486009
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141547_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hoppá, Budapesten látták a The Walking Dead sztárját

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók