Charlie: az unokám és a zene tart életben

Taxival érkezett a TV2 épülete elé, és bár a sofőrrel még mosolygós arccal váltott pár mondatot, mire felért a székház lépcsőjén, megint komor lett az arca. Charlie ma már nem poénkodik mindenkivel – mint tette azt régen –, sokkal csendesebb, mint egykoron.

A zenét, a kö­zönségét a mai na­pig rajongással szereti, de a szakmáján és a családján kívül nem keres mást, ami igazán felvidítaná. Három éve gyászol. A felesége, Katika (ahogy ő nevezi) karácsonykor halt meg, éppen azon a napon, amikor neki színpadra kellett este állnia, Tóth Vera társaságában a Cserháti Zsuzsa- és Máté Péter- emlék­esten a Syma Csarnokban.

– Kettő olyan koncertem volt, amikor még nagyon friss volt a gyász. Még fel sem fogtam. 2000-ben az édesanyám temetéséről mentem a Sportcsarnokba énekelni, és három évvel ezelőtt, amikor a Katikám elment. Délben elment Katika, és este már a fellépésen voltam. Hát azért az súlyos történet volt... – mondja péntek délelőtt a Fem3 csatornán Joshi Bharat műsorában Charlie.

– Ezekben az esetekben a zene nem terápia volt nekem, inkább úgy éreztem, nekik énekelek. Azoknak, akiket elvesztettem. Ilyenkor nagyon össze kell szednie magát az embernek.

Charlie azt is elárulta Joshinak, hogy mi lehetett a titka a hosszú, negyvenkét évig tartó boldog házasságának.

– Katika volt a titka. Sok történetet hallani, hogy a zenészek elmennek turnéba, pénzt keresni, és mire hazamennek, a zár is ki van cserélve az ajtón. A feleségem ellenben tartotta a frontot a kisfiammal, Ákossal, és kitartott. Én 15–20 évig bóklásztam összevissza a világban, és nemcsak a vagyonszerzés miatt, hanem mert imádtam, imádom a zenét. Minden nehézség ellenére együtt maradtunk és így visszagondolva azért egy kis hiányérzetet érzek, hogy lehet, több időt kellett volna a feleségemmel tölteni. Ez a nagy hajtás... nem éreztem, hogy sok ez. Jó együtt lenni a muzsikus barátokkal, jó zenét csinálni.

Charlie jelenleg a fiával és az unokájával él egy házban, ez nagyon boldoggá teszi.

– Katika halála után egyedül maradtam a házban, mondtam nekik, hogy jöjjenek át. Egy tisztasági festést csináltunk és átrendeztük a házat. Jó érzés, hogy ott vannak. Minden reggel be tud jönni, hogy „papa, megyek a suliba!” Ők életben tartanak. Ha velük valami történne, azt nem tudnám elviselni. Ez már sok volt nekem. Elmentek a szüleim, Katika, Katika öccse, az édesanyja, és még egy pár barátom.