Celeb

Bukásra áll Vikidálék produkciója

Munkatársunktól

Létrehozva: 2016.06.07.

Gigantikus díszletek között, a Hősök terén mutatják be június 17-én és 18-án az Itt élned, halnod kell című rockmusicalt, melyben többek között Vikidál Gyula, Varga Miklós, Deák Bill Gyula és Demjén Ferenc kapott főszerepet. Harminc színész és énekes, hetven artista és tűzzsonglőr, negyven lovas kaszkadőr, háromszáz táncos szerepel az évtized legnagyobb színpadi produkciójában. Ám valami mégis hiányzik, a né­zők ezrei. Az emberek ugyanis nem kapkodták el a 25-30 ezer forintos jegyeket még úgy sem, hogy a belépőket jelenleg 77-80 százalékkal leértékelve árusítják a bónuszbrigád nevű oldalon. 

Az érdektelenség oka egyelőre ismeretlen. Vagy kevés volt a reklám, vagy sokak kedvét elvették a sajtóhírek, miszerint ez a darab harminc évvel ezelőtt egyszer már műsoron volt, április negyedikén, felszabadulásunk 40. évfordulóját ünneplendő. A produkciótól származó információnk szerint több ezer iskolást akarnak kivezényelni a helyszínre. 

A Bors megkereste Koltay Gábort. A Balázs Béla-díjas filmrendező ezt mondta:

– Az Itt élned, halnod kell  című rockmusicalnek nem én vagyok a producere, azt a budapesti Esztrád Színház hozza létre. Az állami támogatást is ők kapták, a jegyeket szintén ők terjesztik. Nekem „csupán” egy jó szövegkönyvet kellett összeállítanom, és lehetőség szerint jól kell megrendeznem a darabot. Ezzel együtt a legteljesebb köszönettel tartozunk a kormány által létrehozott 1956-os emlékbizottságnak, amely hozzásegít minket az előadás létrehozásához. A most bemutatandó produkciónak – az azonos cím kivételével – semmi köze a harmincegy évvel ezelőtt írt zeneműhöz és az előadáshoz. Ez egy vadonatúj, most megalkotott rockmusical. Az eleve sanda feltételezéseket pedig visszautasítom. Minden olyan érdeklődőt nagy szeretettel várunk a Hősök terére, akit érdekel a magyar történelem, és egy ritka, előzmény nélküli, ebben a léptékben kétszer látható, a honfoglalástól a rendszerváltozásig ívelő történelmi utazás részese szeretne lenni – zárta szavait Koltay.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713594310
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145283_auto_resized.jpg
vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713594310
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127937_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713594310
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713594310
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon megalázó, ami a Házasság első látásra adásában történt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145931_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában