Bujkálva járt az ügetőre Koltai Róbert

Élete legnagyobb sikerét köszönheti a 25 éve készült Sose halunk meg című filmnek Koltai Róbert. És még valamit: hogy megszabadult a játékszenvedélyétől. Mindez a Spektrum Home Helló, tesó! című műsorának keddi adásából derül ki, amelynek a színész és a kilenc évvel fiatalabb húga volt a vendége. A testvérpár D. Tóth Krisztáéknak többek között bemutatta a lakást, ahol évekig együtt élt, de szóba került a lóverseny is, amelyért szenvedélyesen rajong a film főszereplője, Tordai Gyuszi bácsi – ahogy egykor Koltai is.  

– Bennem is megvan a szerencsejáték iránti szenvedély. Nagyon sokszor meg kellett osztanom a figyelmemet a két szenvedély, a munka és a szerencsejáték között, de szerencsére nem az utóbbi győzött – mesélte a színész a műsorban.

Koltai egyéni módszerrel szabadult meg a költséges passziótól.

– A lóversenynek az elvonókúrája a Sose halunk meg című film volt. Egy lovis jelenet forgatása alatt hiába tudtam előre a végeredményt, hogy a 2, 9, 11-nek kell bejönni, mégis úgy tudták megcsinálni a hajtók a felvételen, hogy halálra izgultam magam közben. Ekkor elgondolkodtam, ha így meg tudják csinálni „megrendelésre” a végeredményt, akkor ez egy valódi futamban is így működhet? Elképzeltem, hogy én ezért töltöttem ennyi évet itt a pályán? Persze, amikor az ember a pályára tart, akkor még mindenről álmodhat: látja a futamot, elképzeli, hogy legalább hat hármas befutót eltalál, de közben elveszíti az életét. És nem szabad felmentést adni azért, mert helyes a nagypapa, vagy én aranyos vagyok. Az egy durva, kegyetlen, önző világ, amikor a szenvedély legyőzi az embert – mondta a Jászai Mari-díjas színművész, filmrendező, Érdemes művész.

A Bors a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban, próba közben érte el Koltai Róbertet, aki felidézte szenvedélybetegségét.

–  Aki bármiben szenvedélyes, az tudja, milyen érzés. Nekem a színház az életem, a munkám, és az nem egyszerűen csak szenvedély. Az egyéb szenvedélyek ehhez nem hasonlíthatók – mondta a színész, aki elmesélte, hogy anno miként próbált meg elbújni az ügetőn a kíváncsi szemek elől.

– Harminc évvel ezelőtt kifejlesztettem egy speciális járási technikát, amellyel pillanatok alatt tudtam irányt váltani. Ahányszor az ügetőpályán mentünk valakivel a közönségforgalmi részen, és megláttam valakit, aki elárulhat apukámnak, ugyanazzal a lendülettel, ahogy léptem előre, már hátrafelé mentem, mint a villám. Ha nem volt nálam egy fillér sem, akkor sem akartam, hogy tudják, ott jártam, mert már maga a lovira járás is fájdalmas dolog Magyarországon, mert nagyon rossz mellékzöngéje van annak, ha valaki szerencsejátékozik – magyarázta Koltai, aki szerint nemcsak a lóversenyt, de a totózást, lottózást is túlzásba lehet vinni.

– Már semmilyen szerencsejátékot nem űzök, bár nem lenne akkora dolog, ha totóznék vagy lottóznék, de egyszerűen elmúlt az érdeklődésem ezen dolgok iránt. Sokkal nagyobb élmény egy alakítást, színdarabot, filmet létrehozni, sokkal többet ad, mint maga a játék. Nemcsak nyerni volt öröm, hanem bizonyos szint alatt veszteni is, de ha az embernek ennyiféle és jó dolga van, az háttérbe szorítja ezt a szenvedélyt. A legtovább még a totó és a tippmix tartott ki, mert amikor sok szabadideje van az embernek, akkor kombinál, de rájöttem, hogy engem ez már nem érdekel – tette hozzá a színész.