Celeb

Egy életre ellenséggé vált Bochkor Gábor és exe

Bors

Létrehozva: 2021.05.13.

Bár hónapok óta azt beszélték, hogy Gábornak van valakije, ő tagadta. A barátnője azonban pár nappal ezelőtt megtörte a csendet, kiállt a nyilvánosság elé. A hot! kiderítette, hogy miért titkolta fiatal kedvesét a Retro Rádió műsorvezetője!

Forrás: Bors

Az utóbbi hónapokban szinte nyílt titokká vált, hogy Gábornak egy csinos, 31 éves barna szépség a barátnője. Ám azt csak a közeli barátai tudták, hogy a Survivor műsorában megismert dr. Demeter Alexandráról van szó.

Két évvel ezelőtt, épp karácsonykor vált komolyabbá ez az ismeretség. Mindketten egyedül voltak, túl egy-egy szakításon

– mesélte Szandra egyik, neve elhallgatását kérő ismerőse.

– Hetente egyszer-kétszer találkoztak, a kapcsolatuk valójában a négy fal között zajlott. Nem jártak sehova, nehogy meglássák őket. Eleinte Gábor azt mondta Szandrának, hogy még nem szeretné, ha kiderülne, mi van kettejük között, de idővel rengeteg vita volt ebből, hiszen teltek a hónapok, a rádiós azonban továbbra is nemet mondott arra, hogy a nyilvánosság előtt felvállalják egymást.

Nincs már mondanivalójuk egymásnak

Alexandrát az első pillanattól kezdve lenyűgözte a rádiós, akibe néhány hét alatt fülig szerelmes lett. Gábor is érdeklődött iránta, ám bennfentesek szerint elejétől fogva nyílt lapokkal játszott, nem hitegette a lányt.

Szandi szenvedélyesen szerette, és mindent megtett érte, leste minden kívánságát, például tréfásan ő köszöntötte fel nőnapon Gábort, aki viszont mindig mértéktartó volt. Pedig sokat köszönhet Szandinak, hiszen az Andival való szakítás után részben ő segített neki feldolgozni élete egyik nagy törését. A köztük lévő kémia azonban nem volt elég ahhoz, hogy együtt maradjanak. Utóbb Gábor már azt is a fejéhez vágta Szandrának, hogy sosem akart megismerkedni vele.

Mostanra pedig olyan űr tátong kettejük között, hogy szerintem jó ideig beszélni sem fognak egymással.

A titkos kapcsolatról további részletek derülnek ki a hot! magazin legfrissebb számából.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711725614
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091447_auto_resized.jpg
vg.hu

Keddtől elesik a ferihegyi reptér: forgalomterelés és sávzárás lesz az M4-en – térkép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711725614
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711725614
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról