Celeb

Besárgultak Hollywood bombázói - fotókkal

Bors

Létrehozva: 2012.12.23.

A sárga az irigység színe – tartja a mondás, ám azt nem tudni, a hírességeket ez motiválta-e, amikor tömegesen döntöttek úgy, hogy az idei év rangos eseményein citromszínű ruhakölteményekben sokkolják egymást, nő és az illusztris vendégeket.

NICOLE RICHIE, akit Paris Hilton barátnőjeként ismerhettünk meg, s aki realityhősből lett színésznő, író, zeneszerző és ki tudja még mi minden, ruhákat, cipőket és ékszereket is tervez. Így aztán nem is olyan meglepő, hogy felvette egy New York-i partira ezt a földet söprő, majdhogynem csípőig sliccelt kreációt. Néhány vendég szerint csak napszemüvegben lehetett elviselni a látványát, ám arckifejezését elnézve, Nicole elégedett volt önmagával.

 

BRITNEY SPEARS, az X–Faktor ítésze, a tehetségkutató fináléján sokkolt neonárnyalatú ruhájával. Dacára annak, hogy Britney eléggé kigömbölyödött mostanában, felvette a lehető legelőnytelenebb színű és szabású, mélyen dekoltált miniruhát, magyarán mondva, közönséges göncöt. A szemet nem gyönyörködtető látványt megspékelte egy ugyancsak sárga patacipővel – szemtanúk szerint ellopta a show-t, csak épp nem jó értelemben  

 

KRISTEN STEWART, a Twilight sztárja a rockzenekarokat reklámozó pólók megszállottja, ám társasági eseményeken megerőlteti magát, s igyekszik estélyire vagy legalábbis alkalmi ruhára emlékeztető darabokat felvenni. Öntörvényű, de a „sárgaláz” őt is megfertőzte: a vámpíros sorozatot népszerűsítő turné egyik állomásán igénytelen anyagból készült, citromszínű öltözékben pózolt – stílusosan a leheto legsavanyúbb arckifejezéssel.

 

CLAIRE DANEST, aki a közelmúltban adott életet első gyermekének, talán eddig soha nem láttuk sárgában. Vélhetoen azért nem, mert a szőke színésznőre amúgy sem jellemző, hogy a rikító színek szerelmese, ráadásul sokáig hitt abban, hogy a szőkéknek nem áll jól ez a szín, mert sápaszt. Nos, Claire szakított a hagyományokkal, s megtette a merész lépést: egy díjátadón zsákszabású, citromsárga szaténkreációban jelent meg, és cseppet sem tűnt sápadtnak… 

 

ELLE MACPHERSONmodell a közelmúltban, a müncheni Szent Borbála-ünnepséget követő partira hozott egy kis napsütést – rafinált szabású, rendkívül elegáns, hosszú napsárga estélyiben. A hatást pedig csak fokozták Elle aranyszín loknijai. A 49 éves modell örömmel pózolt a fotósoknak, s szemtanúk elmondása szerint olyan jól állt neki ez a vidám szín, hogy akár húsz évet is letagadhatna a korából.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089300_auto_resized.png
origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711715420
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086367_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711715420
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17081206_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Csúnyán lehúzta a magyar várost a világhírű utazóblogger

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711715420
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról