Celeb

Friss! Újabb fejlemények érkeztek Berki Krisztián büntetőfékezésének ügyéről

Bors

Létrehozva: 2021.04.21.

Berki három éve a Pünkösdfürdő utcában autózott, amikor balesetezett.

Forrás: Végh István

A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróságon közúti veszélyeztetés bűntette miatt folyamatban lévő ügyben az április 22-re kitűzött előkészítő ülés elmarad – közölte a Fővárosi Törvényszék. Azt nem közölték, hogy miért nem tartják meg a tárgyalást.

A közleményben közölték az ügyiratszámot is, ami alapján a HVG beazonosította az ügyet:

Berki Krisztián büntetőfékezését tárgyalták volna.

Korábban az ügyészség arról számolt be, hogy Berki három éve a Pünkösdfürdő utcában autózott. Előtte haladt egy busz, ami a megállóhoz érve lelassított, de le- és felszálló utas hiányában nem állt ott meg. Berki a záróvonal és az előzni tilos jelzés ellenére meg akarta előzni a buszt, ez azonban nem sikerült neki, vissza kellett sorolnia. Ezután a megengedett sebesség túllépésével megelőzte a buszt, majd elé visszatért, intenzív fékezésbe kezdett, végül a busz előtt megállt.

Az ügyészség szerint a BKK-busz vezetője a vészfékezés ellenére sem tudta elkerülni az ütközést. A busz utasai közül többen az ülésből előre lendültek, kiestek, a kapaszkodó rúdba ütötték magukat.

A buszban 2,5 millió, a Bentleyben mintegy 14 millió forintos kár keletkezett. Berkit az ügyészség közúti veszélyeztetés, valamint jelentős, illetve nagyobb kárt okozó rongálás bűntettével vádolja és végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

A Fővárosi Törvényszék közölte, hogy az új határnapot a bíróság hivatalból tűz ki.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086208_auto_resized.png
origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26441_resized.jpg?avcount=1711629311
origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089168_auto_resized.png
metropol.hu

Ördög Nóri vállalhatatlan videót osztott meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089106_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711629311
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088894_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Debrecenből elindult az első olyan járat, mellyel a világ számos pontja válik elérhetővé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711629311
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1L53DUZBYOA19J5qcAf5Q5mAc5htxmrQUnkzmqbHGqc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2NTVlZmU5MjUzNTRmNzFhMTEzOGIwZDE0MDU3MWQ2.jpg
Kapcsolat

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók