Celeb

Benkő László 55 év után is félve lép színpadra

Nagy Daniella

Létrehozva: 2017.09.25.

Benkő László betegségének napvilágra kerülése óta sok rajongó félti a zenészt, akinek esze ágában sincs távol maradni a színpadtól. Decemberben az Omega arénakoncertjén is zenél.

Forrás: Csányi Kriszta

Jókedvűen várta a Bors újságíróját Benkő László az Omega együttes 55. szülinapja és a Papp László arénában sorra kerülő jubileumi koncertje kapcsán tartott hétvégi sajtótájékoztatón. A zenekar közkedvelt billentyűse a közelmúltban adott hírt arról, hogy rákkal küzd, a jelek szerint viszont a benne rejlő életkedv erősebbnek bizonyul a rettegett kórnál. Az Omega december 28-i koncertje miatt egy percig sem aggódik, nem tart attól, hogy megterhelő lesz számára a hosszú színpadi jelenlét, sőt!

– Amikor fellépek a színpadra, felszökik bennem az adrenalin – magyarázta a Kossuth-díjas zenész. – Nem félek a színpadi fáradtságtól, nekem kifejezetten jót tesz. A csillogó szempárokkal egyszerűen nem tudok betelni, nagyon szeretem őket.

Félelemről tehát szó sincs, mégis remegő térddel közelít hangszeréhez a billentyűs: meglepő, de több évtizedes színpadi múlttal a háta mögött még mindig izgul, amikor rivaldafénybe lép.

– Annak idején közeli viszonyt ápoltunk a nemzet legnagyobb színészeivel, és Sinkovits Imre fogalmazta meg nekem egy beszélgetésünk során azt, amit én is gondolok a színpadi drukkról. Megkérdeztem tőle, hogy az ötszázadik színpadra lépés előtt is izgul-e még a színházban. Azt felelte: „Ne viccelj, aki nem izgul, az vagy dilettáns, vagy egyáltalán semmi köze a szakmához. El kell érni a lelkünkben azt a hatást, amit aztán átadunk a közönségnek.“ – elevenítette fel a régi emlékeit Benkő László.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144384_auto_resized.jpg
origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713579613
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145283_auto_resized.jpg
vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713579613
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132288_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713579613
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713579613
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134587_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Kezdi elveszíteni a harcot” – Meghan egyre jobban retteg, ettől fél a legjobban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145718_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jött: kizuhant egy 3 éves gyerek egy emeletes ház ablakából Budapesten

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában