Celeb

Benkő fia: Nincs nagy baj apámmal

Döbörhegyi Anna

Létrehozva: 2017.07.25.

Forrás: Bánkúti Sándor

Betegsége ellenére megállás nélkül koncertezik az Omegával Benkő László. A billentyűs állapotáról nem sokat tudni, mert egy ideje nem beszél róla, ezért sok feltételezés is napvilágot látott. A zenész fia, Balázs most a Borsnak elárulta, milyen állapotban van valójában az édesapja. 

– Köszönjük az érdeklődést, jól van, erős, koncertezik. Közös megállapodás volt a hírzárlat, mert viszonylag kicsi a baj, és nem szeretnénk, hogy eltúlozzák, így könnyebb a gyógyulásra koncentrálni – mondta el Balázs, aki elárulta, édesapja a fellépések között rengeteg időt tölt Zamárdiban.

Mint kiderült, apja naptára tele van bulikkal, be van táblázva. A zenész nemcsak az Omegával, hanem új formációjával, a Budapest Gold Starsszal is vállal már fellépéseket.

Benkő Lászlóval júniusban közölték az orvosok, hogy rosszindulatú daganata van, de nem élte meg tragé­diaként a hírt, nagyon bizakodó volt. Korábban a Borsnak el­mondta, csak akkor mond le koncertet, ha nagyon muszáj.

– Nézzen rám, így néz ki egy beteg? Mert szerintem nem! A színpadon pedig sosem leszek beteg, mert ott dolgozik bennem az adrenalin, elfelejtek mindent, csak a zene létezik! – nyilatkozta a billentyűs a Borsnak.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141985_auto_resized.jpg
origo.hu

Julian Nagelsmann tárgyal a Bayern Münchennel, napokon belül eldől a sorsa

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141351_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ha ilyen gyógyszert vettél, nehogy beszedd, azonnal vidd vissza!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141684_auto_resized.jpg
vg.hu

Lázár János nyíltan beszélt: rengeteg fegyvert kell vásárolnia Magyarországnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139858_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Jürgen Klopp már másképp látja: Ma éjjel valami különleges történhet + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27188_resized.jpg?avcount=1713458710
origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127937_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713458710
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713458710
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141816_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Eltemették Tordy Gézát, így néz ki a sírja – Fotó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók