Bence visszajár Hódi Pamelához

A Bors megtudta, hogy a csinos influenszer és focista exe újra találkozgat. A szomszédok békülést sejtenek, és Tóth Bence is abban reménykedik, hogy újra összejönnek Hódi Pamelával.
A Bors megtudta, hogy a csinos influenszer és focista exe újra találkozgat. A szomszédok békülést sejtenek, és Tóth Bence is abban reménykedik, hogy újra összejönnek Hódi Pamelával.

Ha a járvány nem szól közbe, június elején egybekelt volna Hódi Pamela és focista vőlegénye, Tóth Bence. A karanténidőszak azonban megtépázta a kapcsolatukat, és három hete úgy döntöttek, külön folytatják az életü­ket. Ez a fejlemény váratlanul érte a családot, barátokat Pamelát pedig mélyen megrendítette, ő ugyanis Bencével tervezte leélni az életét.

– Bevallom, a szakításunk híre derült égből villámcsapásként ért, amikor még abból sem ocsúdtam fel, hogy a karantén miatt el kellett halasztani az esküvőt – árulta el a Hot! magazinnak Pamela, leszögezve, hogy nem egy harmadik miatt futott zátonyra a kapcsolatuk, hanem mert a bezártság olyan problémákat hozott felszínre közöttük, amelyek „túlnőttek rajtuk”.

Mindkét felet megrázta a szakítás © Bors

A csinos influenszer szerint Bence még nem áll készen a házasságra, pánik tört rá, ami abban mutatkozott meg, hogy inkább a barátokkal töltötte az időt, mint vele és Natival. A problémák ellenére azonban érzelmeik nem hűltek ki, ezért is viselte meg őket annyira a szakítás. Pamela még szakember segítségét is kérte, hogy a csalódást feldolgozza. A pszichológussal folytatott online beszélgetéseknek köszönhe­tően, úgy tűnik, kezdenek csillapodni az érzelmi viharok, s az sem kizárt, hogy végül happy enddel zárul a történetük. A közösen bérelt otthonból két hete elköltözött focistát ugyanis a napokban többször is látták arrafelé.

– Olvastuk a híreket a szakításról, és egy ideig el is tűnt Bence, de pár napja megint feltűnt, egy alkalommal pedig a kislánnyal, Natival kézen fogva láttuk – kaptuk a fülest az influenszer egyik szomszédjától, aki biztos benne, hogy mindez a békülés csalhatatlan jele.

A Bors utolérte Pamelát, de nem akart a magánéletéről nyilatkozni. Tóth Bencét is kerestük, sikertelenül, ám friss Instagram kiírása alátámasztani látszik a szomszéd állítását:

„(...)Hiszem, hogy Isten utat mutat nekünk, és ha úgy gondolja, hogy ez egy lecke számunkra, akkor megtanuljuk, és újra együtt leszünk erősebben, mint valaha.”

@borsonline

Elindult a Bors #dellatanc kihívása 💃 Töltsd fel a saját #dellatanc videódat a borsonline.hu-ra és nyerj Samsung fülhallgatót! #bors #reklam #nekedbe

♬ eredeti hang - Bors