Celeb

Súlyos balesetet szenvedett Bay Éva férje, mentő szállította kórházba Lászlót

Bors

Létrehozva: 2021.06.21.

Bay Éváéknál a pandémia után sem múltak el az izgalmak. A műsorvezetőnő férjét, Mar­czali Lászlót mentő vitte el, miután egy háztartási balesetben majdnem levágta a karját. Szerencséjére volt még annyi lélekjelenléte, hogy segítséget kérjen.

Szokványos nyár eleji teendő volt, de idén balul végződött a medence beüzemelése Bay Éváéknál. A műsorvezető elutazott egy időre, férje pedig nekilátott a munkának, hogy felkészülten várják a kánikulát. Férje, Marczali László pe­dig úgy döntött, hogy beüzemeli a medencéjét.

A medence összeszerelése hosszadalmas és nehézkes feladat, ráadásul idén kisebb javításokat is kellett végezni rajta. A férjem csinálta védőfelszerelés nélkül, ami felelőtlen döntés volt – mesélte Bay Éva.

Nem fért oda rendesen a javítandó részhez, a flex lecsúszott, és majdnem amputálta a kezét. Az volt a szerencséje, hogy a gép elvágta a saját zsinórját, így nem vágta le a kezét, de csontot ért a korong, és a lábán is zúzódások keletkeztek.

Úgy megijedt, hogy elfelejtette a mentők számát, ezért Ica barátnőmet hívta fel, de ő nem tudott hirtelen érte menni. Aztán végül átjött a szomszéd fiú segíteni, megfogta a kutyákat, amíg a mentősök, akik egyébként hét perc alatt kiértek, elvitték.

A tévést még most is kirázza a hideg a történtektől, pedig a baleset óta már eltelt há­rom hét.

– Vidéken voltam, amikor hívott, teljesen pánikba estem. Lent kellett még egy estét töltenem, hogy lenyugodjak, mert nem mertem olyan állapotban autóba szállni. Még mindig mérges vagyok rá.

Lászlót nagyon megviseli a helyzet, mert – a műsorvezetőnő szavaival élve – rendkívül tevékeny ember, vív, teniszezik, minden ház körüli munkát elvégez. Most viszont az étkezéseknél is segítségre szorul, mert a jobb keze sérült meg.

Szerencsére mozognak az ujjai, de mivel csontot is ért a fűrész, nem tudni biztosan, mi fog történni. A vívóversenyeit le kellett mondania, ami nagyon megviseli, ahogy a tehetetlenség is. A fiunk jött át segíteni füvet nyírni, mert Laci fél kézzel nem tud­ja irányítani, én pedig nem tudom elvezetni azt a hatalmas gépet – mondta lapunknak Éva.

Szerencsére a kezdeti sokkon mindenki túl van, és a házaspár már szervezi az első kerti partit.

Most már csak nevetünk azon, hogy Laci keze úgy áll, mint egy periszkóp, mintha folyamatosan integetni akarna. Aztán a hétvégén László-nap, a fiam is László, ezért tartunk egy kisebb összejövetelt hu­szonvalahány fővel. A medencét pedig végül két nappal ezelőtt sikerült üzembe helyezni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713624310
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145006_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145212_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144823_auto_resized.jpg
vg.hu

Ennek sokan örülni fognak: újabb hazai nagyvárosban nyitott éttermet a McDonald’s

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27250_resized.jpg?avcount=1713624310
origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147411_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ez a 10 legszebb tóparti üdülőhely Európában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713624310
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713624310
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27244_resized.jpg?avcount=1713624310
magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/OkUOr10Z6uyqLLfKGDZlKN021eZBQVGdgSF7eoz1Tc4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RkMGY1ODYwMmI4YzRlNjk4MGMzNzZmYjE0YTJlZDk4.jpg
Karrier

„Ilyen helyzetben pofont kapni..." - Kökény Dani menedzsere az internetről értesült, hogy az énekes dobta őt

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/rMzjipdtXOMfmSNX33HdfJ-G_WqVD2OJ9h-ez8xqidM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGE3ZjY4NzIwMDQxY2U4ODM3OTZmYTkwOTU4YjRj.jpg
Dráma

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?