Celeb

Baukó Éva: Várom Havas bocsánatkérését

Munkatársunktól

Létrehozva: 2017.12.20.

Forrás: Végh István

Az ATV hétfőn délután lezárta a belső vizsgálatot Havas Henrik ügyében és úgy döntöttek, nem hosszabbítják meg a műsorvezető 2017. december 31-én lejáró szerződését. A tévés zaklatási ügyeit december elején Baukó Éva nyitotta meg, ő volt az első, aki nyilvánosan vádolta meg a tévést, amiért az kéretlenül zaklatta szexuális ajánlatokkal.

– Nem szerettem volna, hogy emiatt kirúgják Henriket, mégis vegyes érzelmeim vannak az egésszel kapcsolatban. A legjobban azt sajnálom, hogy semmilyen formában nem kért tőlem bocsánatot, de még csak fel se keresett, holott bőven lett volna mondanivalója – magyarázza a Borsnak Éva, aki egyáltalán nem érzi, hogy elégtételt vett volna Havason.

– A szarkazmusa és a cinizmusa mögötti nagy egója most visszaütött, és a saját munkahelye a saját belső vizsgálata után is úgy döntött, megválik tőle. Csak magának köszönheti, hogy ilyen helyzetbe került – folytatta.

Havas Henrik az N1TV-nek adott interjújában ismét elmondta, mindenkit be fog perelni, aki megvádolta őt zaklatással.

– Egyelőre nem tudok arról, hogy beperelne. Egyébként is, ő pontosan tisztában van azzal, hogy azok a dolgok, amik kiderültek, azok valóban meg is történtek. Nem képes sem nyilvánosan bocsánatot kérni, sem csendben maradni – zárta Éva.

Az ATV-nél is zaklatott

A Zoom.hu cikke szerint az ATV-n belül is sokan kaptak kéretlenül Havas Henrik közeledéseiből. Volt olyan kolléga, akinek a műsorvezető a combját fogdosta, volt, akinek folyamatosan ajánlatot tett.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713517813
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713517813
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713517813
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143370_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ezeket a városokat a legjobb gyalog vagy bringával felfedezni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713517813
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713517813
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/P4C1P7TsBA6vVqiTzkj4mkVLoD1Vnii5BQlxV0MFhuk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZDdlNDM5MGUzZDQzN2FhM2I3MjM1NTE3MDkxN2I1.jpg
Vallomás

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/BXXBwj8joBF5Kps72FIDvCRWYFkq-XVRY9c7pJQm9Mc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFiNmZlOGViZDQ5YjQ1Y2Q4MDMyMDdhNDJhYWEyYTc0.jpg
Család

Rubint Réka megrendítő vallomása: „A gyerekekkel eltöltött időt később nem lehet pótolni”