Celeb

Balázs Pali is megkapta a védőoltást – nagyon furcsa mellékhatásokról számolt be

Bors

Létrehozva: 2021.05.06.

Az énekes nem tartja magát hipochonder típusnak, éppen ezért is furcsa volt számára ez a 2-3 nap.

Egyre többen és többen kapják meg a maguk koronavírus elleni védőoltásukat és ez alól Balázs Pali sem volt kivétel. A kétszeres Fonogram-díjas énekes a Borsnak mesélt arról, hogy váratlanul mellékhatások jelentkeztek nála az oltás után.

– Múlt hét hétfőn én is megkaptam a magam vakcináját.

Négy-öt nappal később jött egy ilyen levertség érzés belső lázzal, esténként az egész testem libabőrös lett. Éjszaka mindkét lábam is forró volt, nagyon furcsa volt ezt átélnem, és két-három napig egyáltalán nem voltam jól

– mesélte lapunknak az előadó, aki egyébként a Pfizer készítményét kapta meg. Mivel Pali nem tartja magát egy hipochonder típusnak, ezért is furcsa volt számára ez a pár este.

– Mostanában sokat bringázok, és mindig akkor jött elő, amikor hazaértem és nyugalomba kerültem. Persze az is lehet, hogy valami frontra reagáltam így, de tényleg nem nagyon tudom mire fogni ezt a furcsa állapotot – mondta Pali, aki miután konzultált orvos ismerőseivel, megnyugodott, hogy szervezetétől ez egy abszolút normális reakció volt a vakcinára.

Egyébként az elmúlt héten adták át a Fonogram díjakat, amelyeket a koronavírus pandémia miatt idén is egy online esemény keretein belül hirdettek ki.

A gálaműsor azonban sajnos 2020-ban is elmaradt a világjárvány miatt, így legnagyobb meglepetésemre egy futár egyszer csak becsöngetett és megjelent az ajtóm előtt a díjammal. Általában pizzával szoktak hozzám hozzánk becsengetni, különleges érzés volt így átvenni az elismerést, amely nagyon boldoggá tesz. Bízom benne hamarosan a közönség is láthatja az örömöm a koncerteken – mesélte lapunknak az énekes, akinek a furcsa tünetein némiképp enyhített a karrierje során második alkalommal megszerzett rangos zenei elismerés.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090027_auto_resized.png
origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711637714
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090033_auto_resized.png
metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088416_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezt gondolja Mészöly Géza arról, hogy Marco Rossi beérte az örökranglistán az édesapját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086586_auto_resized.png
metropol.hu

Harry herceg nem találkozhat Katalinnal, nagybeteg sógornőjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090198_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711637714
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090087_auto_resized.jpg
astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711637714
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091356_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tragikus baleset az M4-es autóúton: egy hétéves kisfiú meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1L53DUZBYOA19J5qcAf5Q5mAc5htxmrQUnkzmqbHGqc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2NTVlZmU5MjUzNTRmNzFhMTEzOGIwZDE0MDU3MWQ2.jpg
Kapcsolat

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók