Celeb

69 éves lett Balázs Klári: A mai napig én végzek minden házimunkát!

Bors

Létrehozva: 2021.08.06.

Pénteken ünnepli a születésnapját az ország Klárikája. Az énekesnő leghőbb vágya, hogy férje századik születésnapját is együtt tölthessék.

Forrás: Dombóvári Tamás

Családi körben tölti a születésnapját Balázs Klári. A népszerű énekesnő pénteken ünnepli a jeles napot férje, Korda György, unokahúga és sógornője családjánnak társaságában. Bár eddig számos alkalommal előfordult, hogy Klári a születésnapján is koncertezett, idén direkt úgy szervezett mindent, hogy ezen a napon kivételesen nem dolgozik.

69 lesz 

– Sosem voltam a híve az önmagam ünnepeltetésének, de a szeretteim mindig megleptek. Gyuri már jelezte is, hogy van néhány ötlete, amivel majd meglep a születésnapomon, de számomra a legnagyobb ajándék mégis az, hogy immár negyvenegy éve szeretetben, boldogságban, békességben élünk együtt Gyurival. Ennél többet nem is kívánhatnék, illetve mégis: nagy vágyam, hogy Gyuri századik születésnapját együtt ünnepelhessük meg – mondta el a Metropolnak Balázs Klári.

Házi munkás 

Az énekesnő tevékenyen éli a mindennapjait: jóllehet, november végéig tele a naptárja, és van olyan hét, amikor szerdától vasárnapig naponta több koncertet is adnak, a háztartás vezetését semmi pénzért nem adná ki a kezéből.

– Lélekben negyvenévesnek érzem magam, vagy még annál is fiatalabbnak! Odafigyelek arra, hogy mit eszem, fehér cukrot például egyáltalán nem fogyasztok. Egy-egy koncertnapon két-három órán át is mozgunk a színpadon, így külön tornára nincs szükségem ahhoz, hogy formában tartsam magam. Emellett ott a házimunka is. Sokan azt hiszik, bejárónők garmada lesi a kívánságaimat, de ki kell, ábrándítsam őket: minden munkát én végzek, és jó érzéssel tölt el, hogy nálunk mindig tisztaság van, sosincs rendetlenség.

Jöhet a következő

A koronavírus-járvány a Korda házaspárt sem kímélte, lelkileg és anyagilag megviselte őket az elmúlt másfél év. A koncertek hiánya és az egészségük érdekében bezárkóztak az otthonukba, eközben pedig mindent megtettek azért, hogy a szállodájukban dolgozók megtarthassák a munkájukat.

– Nem volt könnyű időszak, de bízom benne, hogy már túl vagyunk rajta. A közönség óriási szeretettel fogadott minket, és bár a saját és az ő biztonságuk érdekében még nem ölelkezünk koncertek után, rengeteg pozitív visszajelzést kapunk tőlük. Mi mindkét oltásunkat megkaptuk, és ha a háziorvosunk jelzi, hogy szükséges a harmadik, gondolkodás nélkül beoltatjuk magunkat. Az ősz tekintetében pedig abban reménykedünk, hogy több korlátozásra már nem kell számítani, mi pedig kiszolgálhatjuk a rajongókat.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089898_auto_resized.png
origo.hu

Hiába támadják Belgorodot, nem bírnak az ukránok az oroszokkal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711662612
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078457_auto_resized.png
metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078857_auto_resized.jpg
life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711662612
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711662612
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...