Balázs Fecót egy rendőr pofozta meg - videó

Szeretik, és ő is szereti az embereket. Kerüli a konfliktusokat, egyszer mégis összetûzésbe került a hatóság egyik emberével.

Szeretik, és ő is szereti az embereket. Kerüli a konfliktusokat, egyszer mégis összetûzésbe került a hatóság egyik emberével.

Idén Balázs Fecónak ítélték az Emberi Méltóságért kitüntetést, amit eddig többek közt Törőcsik Mari, Kányádi Sándor, Bodrogi Gyula, Jókai Anna, Kóbor János, Benkő László és Szörényi Levente kapott meg. Az Emberi Méltóság Tanácsa ezzel azt ismerte el, hogy a zenész sokat tett az emberi jogokért, méltóságért. A zenéje boldoggá tesz, van benne lélek, szeretet. A rendezvényre a felesége, Imola, és a kardiológusa kísérte el Fecót, aki utálta a karantént.

Balázs Ferenc énekes-zenész Emberi Méltóságért kitüntetésben részesült

Balázs Ferenc Kossuth-díjas énekes-zenész vehette át pénteken az Emberi Méltóság Tanácsa kitüntetését Budapesten.

Közzétette: Borsonline - Bors Szórakoztató Napilap – 2020. június 19., péntek

Ötven valahány éve nem voltam otthon nyolc hetet, ettől szorongtam. Ez az időszak nem inspirált a dalszerzésre. Egy turné közepén jártunk, amikor jött a vírus, ezért alig várom, hogy augusztus 21-én színpadra lépjek a Tabánban. A szakállamat is csak akkor vágatom le – nevette el magát Fecó, aki úgy emlékezett, sosem alázták meg emberi méltóságában.

Nem voltam megosztó személyiség, legalább is nem tudok róla. Nem volt konfliktusom, sehonnan nem mentem el rossz szájízzel. Úgy érzem, szeretnek, úgy, ahogy én is szeretem az embereket.

Fecó saját portréját is megkapta egy rajongójától © Knap Zoltán/Bors

Pedig annak idején, a rockzenészeket bőven érték atrocitások, különösen a rendőröktől.

Egyre emlékszem! Volt egy Bonyhádi fellépésünk, ahová már sötétben érkeztünk – idézte fel. – Már bent ült a közönség, rengetegen voltak. Azok, akik nem fértek be, mindig a hátsó bejáratnál várták a zenészeket.

Mindenki be akart mellettünk slisszolni, de ott volt sok civil és egyenruhás rendőr. Egyiküktől elsuhant egy pofon, amit én kaptam, amikor mentünk befelé.

Akkor még nem volt olyan a média, hogy bárhol felismerték volna a zenészeket. Hosszú haj, hosszú haj. Ezt az egy emlékezetes pofont kaptam rendőrtől. Ez éle­tem végéig maradandó élmény – mondja, majd felemeli a díját:

Fantasztikus érzés, minden zenésznek kívánom, hogy részesüljön ilyen díjban. Nem számítottam rá, őszintén elérzékenyültem. Nagyon jólesett.

@borsonline

Elindult a Bors #dellatanc kihívása 💃 Töltsd fel a saját #dellatanc videódat a borsonline.hu-ra és nyerj Samsung fülhallgatót! #bors #reklam #nekedbe

♬ eredeti hang - Bors