Celeb

Ázsiából hozatnak követ Sztankay sírjára

H. G.

Létrehozva: 2017.09.07.

Kaphatna állami segítséggel is méltó nyughelyet Sztankay István, de a családja máshogyan döntött. Egy igazi ritkaságot választottak.

Ha élne, az idén lenne 81 éves Sztankay István. A jövő héten, kedden lesz három éve, hogy elhunyt a Nemzet Színésze – azóta nyugszik egy gondozott,  de egyszerű sírhant alatt a Farkasréti temetőben. Mindenki előtt egyértelmű, hogy többet érdemel. 

De kitől kaphat síremléket Sztankay István?!

A Nemzeti Színház sajtósát hívta először a Bors, hiszen e teátrum a felelős a Nemzet Színészei élő tagjaiért – de mivel már egy elhunyt tagról van szó, innen átirányították lapunk munkatársát a Nemzeti Örökség Intézetéhez. E hivatal bizonyos esetekben átvállalja a Nemzet Színészei sírjainak felügyeletét, gondozását. Az intézettől azonban azt a választ kaptuk, hogy ez csak abban az esetben lehetséges, ha a sírt, felterjesztés után, védettnek nyilvánítják. Ez eddig nem történt meg.

„A védetté nyilvánítást bárki kezdeményezheti, és a döntést a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság hozza. Sztankay István Farkasréti temetőben található sírja nem védett a nemzeti sírkert részeként” – írta a hivatal.

Megkerestük a Kossuth-díjas színész özvegyét, Sztankay-Bedők Beát is, aki elmondta, nem kívánják elfogadni az állami segítséget. A keramikusművész magára vállalta a síremlék állításának feladatát. A művész két, korábbi házasságából született gyermeké­vel, Orsolyával és Ádámmal gyűjtenek a különleges sírkőre.

– Megkaptuk a lehetőséget, hogy lemondjunk a sírról, de én visszautasítottam. István egy egyedülálló, különleges, minden tekintetben pótolhatatlan ember volt. Ezért úgy döntöttem, a sírkövének is ilyennek kell lennie – mondta a Borsnak  Sztankay-Bedők Bea. – Mivel keramikus vagyok, jól ismerem a köveket. Régi vágyam volt egy zöld kő, amit nagyon nehéz megszerezni. Ázsiából kell hozatni, évek óta kerestem, hol lehet hozzájutni. Rendkívül finom tapintású, sima anyag. Olyan, mintha moha fedné, a mintázata pedig mintha egy régmúlt, ősi világot zárna magába. Ezt szeretném megszerezni, csak most egy ideje leállt a szállítása.

A színész egyébként Schütz Ila mellett nyugszik. Elárulható: Sztankay leendő síremléke éppen olyan formájú lesz, mint amilyet szeretett kolléganője kapott. Mély barátság fűzte annak idején kolléganőjéhez. Sztankay István egyszer meg is döbbent, amikor a temetőben azt látta, hogy senki nem gondozza Ila sírját. 

– Döbbenetes! Saját kezemmel raknám rendbe Ila sírját, ha képes lennék rá. A fejfa szétrohadt, mindjárt kidől, a hant a földdel egyenlő. Érthetetlen, miért nem teszi rendbe az örököse vagy a színház, amely saját halottjának mondta ki! Adok pénzt a sír gondozására, mert így nem maradhat! – fakadt ki szomorúan akkor Sztankay, aki küzdött azért, hogy pályatársa méltó körülmények között nyugodhasson. Tény, alig másfél hónap után a színésznő gyönyörű sírkövet kapott. 

Sztankay István harcolt azért, hogy kolléganője méltó síremléket kapjon – az ő sírkövéért pedig most családja küzd.

Méltó módon

Sinkovits Imrét, aki szintén a Nemzet Színésze volt, az Óbudai temetőben helyezték örök nyugalomra 2001-ben. Méltó síremléket kapott, akárcsak számtan elhunyt, rangos pályatársa.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143853_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713563412
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145642_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713563412
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713563412
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713563412
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt