Az LGT-vel ért a csúcsra - Somló sorozat, 3. rész

Énekes, szaxofonos, basszusgitáros, dalszövegíró, zeneszerző, artista és jogász!  De hogyan lett Somló Iván Tamásból az ország egyik legkülönlegesebb előadója, egy legenda?

Énekes, szaxofonos, basszusgitáros, dalszövegíró, zeneszerző, artista és jogász!  De hogyan lett Somló Iván Tamásból az ország egyik legkülönlegesebb előadója, egy legenda?

Miután 1973-ban Fren­reisz Károly távozott az LGT-ből, a zenekar meghívta a helyére Somlót. Mindezt úgy, hogy a több hangszeren is kitűnően játszó zenész csak ezért, egy hónap alatt tanult meg basszusozni.

A Locomotiv aztán vad száguldásba kezdett, Somló pedig nemcsak szaxofonosként, basszusgitárosként, hanem énekesként és dalszerzőként is beírta magát a zenetörténelembe. A nevéhez fűződik többek közt az Álomarcú lány, a Boogie a zongorán és az Annyi mindent nem szerettem még című dal.

Somló Tamás Karácsony Jánossal az LGT koncertjén © Bors

A 80-as évek elejétől aztán egyre ritkultak a fellépések, majd 1984-ben megjelent a búcsúlemezük, amelyet 1987-ben egy tabáni koncerttel fejeltek meg. Hivatalosan sosem jelentették be, hogy befejezték. Ezt követően 1992-ben a Nyugati pályaudvaron koncerteztek, majd 1997-ben Somló ötvenedik születésnapját ünnepelték ugyanígy, 2007-ben pedig a Szigeten arattak hatalmas sikert. Legutóbb három éve, az Arénában álltak össze két telt házas koncertre.

Somló 2004-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét. Ugyanebben az évben jogi diplomát is szerzett, saját bevallása szerint apjának tett ígéretét teljesítette. Ő fejezte be helyette a doktorit. Ezt követően Somló 2012-ben a TV2 Voice tehetségkutatójának zsűritagja volt.

A tökéletes habcsókot keresed? Íme a legjobb recept!

@borsonline

Elindult a Bors #dellatanc kihívása 💃 Töltsd fel a saját #dellatanc videódat a borsonline.hu-ra és nyerj Samsung fülhallgatót! #bors #reklam #nekedbe

♬ eredeti hang - Bors