Celeb

Az ének iskolája: felnőtt férfi nyomozott a 13 éves Kira után

B. L.

Létrehozva: 2014.06.07.

Amióta először feltűnt a tévében, több száz szerelmes levelet kapott Tóth Kiara. Akadt azonban egy hódoló, aki nem elégedett meg az írott szóval, kitartóan várakozott a lány háza előtt.

Nem lehet könnyű, de a 13 éves Kiara családtagjainak lassan meg kell szokniuk a gondolatot, hogy a gyönyörű hangú kislány tetszik a fiúknak. Sőt a férfiaknak is. – Mióta Kiara szerepel Az ének iskolájában, elárasztják a szerelmes levelek a közösségi oldalát. Szerencsére nem foglalkozik velük túl sokat mert lassú az internetünk – mesélte a kiskamasz anyukája, Marcsi.

Azzal azonban már nem tudott nem törődni, hogy otthonuknál felbukkant egy hívatlan látogató. Kiarát halálra rémítette a házuk előtt ácsorgó, vadidegen férfi.  – Egy mező közepén lakunk, és eddig nem is gondoltam arra, hogy milyen védtelenek vagyunk, ám most, hogy Kiara nyilvánosság előtt szerepel, ez is kiderült.

Egy nap egy házunk előtt várakozó férfira lettünk figyelmesek. A lányom annyira megijedt, hogy a testvérével együtt elbújt a nappali egy távoli zugában. Végül kimentem a  fiatalemberhez. Húszéves, jól öltözött fiú, aki egy rózsaszín borítékot adott át, amit  Kiarának küldött. Nem akart tolakodni, ahogy átvettem a levelét, azonnal továbbállt.

A mama azonban ekkor sem nyugodott meg. El lehet képzelni, hogy mit érzett ő és a kiskamasz lányka, amikor belegondolt, hogy egy felnőtt férfi időt és fáradságot nem kímélve kinyomozta a címüket, majd elzarándokolt a mindentől távol eső házhoz. Ki ne sejtene emögött beteges megszállottságot? – A kezemben tartott borítékban gyanúsan zörgött valami, és – lehet, hogy túl sok krimit néztem – egy pillanatra azt hittem, hogy el akarják tenni a családot láb alól.

Kiara anyukája, egy darabig nem is tudta, mit kezdjen a borítékkal.  – Tényleg megijedtem, be sem vittem a levelet a lakásba, a ház mögött bontottam ki, de közben levegőt sem vettem, nehogy valamilyen mérgező anyagot belélegezzek. Aztán fellélegeztem, mert egy szerelmes verset és levendulamagokat tartalmazott a boríték. A magokat később el is ültettük – tudtuk meg Kiara mamájától, aki szerint kislánya még nem a szerelmen elmélkedik.

– Még csak 13 éves, és bár vannak, voltak az iskolában kisebb-nagyobb fellángolásai, komolyabb érzelmekről nem tudok. Egyébként szeretném megjegyezni, hogy a fiatalember, akitől a levelet kapta, rendkívül illemtudó volt, és soha többé nem hallottunk felőle, szóval zaklatás nem történt – tette hozzá az anyuka, akinek tehetséges kislánya vasárnap este Az ének iskolájában már a döntőbe jutásért énekel.

Szerelmes verset küldött

A levélben lírai sorok hivatottak átadni mindazt, amit a húszéves költő érez Kiara iránt. Bár irodalmi értéke megkérdőjelezhető, a szerző őszintesége aligha.

Álomszépség

„Kandalló parazsa szelíden izzik – úgy szívem is / Andalító szépséged, mint egy rózsakert. / Álom vagy, melyből ébredni… bár ne kéne!” 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083584_auto_resized.png
origo.hu

Megdöbbentő dolog derült ki Deutsch Anita és Kinizsi Ottó házasságáról – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711718412
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087648_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088267_auto_resized.jpg
vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711718412
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711718412
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról